Kimagasló munkásságuk elismeréseként hatan Gróf Széchenyi István Emlékérmet, öten Magyar Lovassportért Emlékérmet, illetve egy fő Gróf Sándor Móric Díjat vettek át.

Nyilvános elismerést kapott az elmúlt év legsikeresebb szövetségi kapitánya, edzője és tenyésztője.

Gróf Széchenyi István Emlékérem

Dr. Borostyánkőy Tamás (posztumusz)

A kitüntetett 50 éven át szolgálta a magyar ügetősportot.
A Gödöllői Agrártudományi Egyetemen 1953-ban állattenyésztői diplomát szerzett.
Tanárai közül a világhírű Baitner Károlyt és Horn Artúrt tekinti példaképének.
Friss diplomásként 1954-ben a békáspusztai méntelepen dolgozott. Az 50-es évek közepén Somogy megye lótenyésztési felügyelője. Munkálkodása idején volt olyan év, mikor 19 ezer kancát fedeztettek a megyében.
Lovaspályafutása 1950-ben a Tattersallban kezdődött. Együtt lovagolt az 1954-es Öttusa Világbajnokságra készülő magyar csapattal, Benedek Gáborral, Hegedűs Frigyessel, Szondi Istvánnal és Tasnádi Károllyal.
1957 tavaszán került a Lósport Vállalat ügetőversenyzési részlegéhez, ahol nyugdíjazásáig szolgált. Az istállócsoport vezetői beosztás után, húsz évig a szakma csúcsát jelentő versenytitkári munkakört töltötte be. Német nyelvtudásának köszönhetően kiváló kapcsolatokat ápolt a két német és az osztrák versenyüzemmel.
Nemzetközi hajtótalálkozók szervezése és örökérvényű szakcikkek fűződnek nevéhez.
A Magyar Huszár és Lovas Hagyományőrző Társaság titkárhelyettesi munkáját is ellátta.
Örök szerelmétől a lóversenysporttól és az ügetőversenyzéstől nyugdíjazása után sem szakadt el.

Dr. Borostyánkőy Tamás

Csicska István

Tíz évesen már a nyíregyházi lovasiskola versenyzője, ahol Czifra József egyengette pályafutását. A területi bajnoki győzelmek mellett 1967-ben a Hortobágyi Lovas Napok legeredményesebb ifjúsági lovasa volt, az eperjesi nagydíj megnyerésével vált ismert lovassá.
Ekkori legjobb lovai Favorit, Csókos, Sziborita és Dombos.
1979-től 1986-ig a Nemzeti Lovardában a Budapesti Lovasklub versenyzőjeként több országos bajnoki győzelmet és helyezést ért el.
Az országos tenyészversenyeken mindig az általa idomított lovakkal jutott az élre. E korszak legjobb lovával Csutorával Pozsonyban és Zágrábban volt első.
1986-tól Kossuth díjas színművészünk, Bessenyei Ferenc istállóját vezette Pilisborosjenőn, majd Lajosmizsén, ahol 2000-ig folyamatosan az élmezőnyben ugratott Grandseigneurrel, Apollóval, Ulannal, Fatimával, Fannival és Atosszal.
Aktív versenyzői pályafutása után az Alföldön tevékenykedett, ahol Turi József, majd James Wingrave csapatában kapott szerepet.
Napjainkban a Hetényegyházi Hullám Lovasklub Hugyecz istállóját segíti. Soha nem távolodott el a lovaktól. Nem dől hátra és nem a múltat emlegeti. A modern lovassport fejlődésére mindig nyitott, jó kedélyű lovasok családjának népszerű tagja.

Csicska István

Ferdinándy Géza

1947-ben kezdett öttusázni, majd rá egy évre Tóth Béla irányításával a Nemzeti Lovardában lovagolt.
1955-ben öttusa csapat-világbajnok, 1958-ban vb bronzérmes. Többszörös magyar bajnok. Az öttusa válogatott lovasedzője.
Egyedülálló módon három sportágban – öttusában, vívásban és lovaglásban – is válogatott volt. Lovasedzőként és lótenyésztőként dolgozott Tökön és Pomázon.
Számtalan híres film kaszkadőre; e szakma legjobbjai között tartják számon.
Edzőként és kiképzőként a díjugratás sikeres szereplője volt.
Emberként és sportolóként a fiatal generációk példaképe.

Ferdinándy Géza

Komjáthy György

Lótenyésztő szakmérnök, lovaglótanár (Amateure Reitlehrer FN).
A díjlovaglással főiskolai tanulmányai alatt Kaposváron ismerkedett meg.
Ádám Zoltán ny. huszárezredes, lovaglótanár egy életre meghatározta sportpályafutását.
Első munkahelyén a Somogysárdi ménesben 14 éven át vezette a tenyésztői munkát, díjlovakat képezett ki, díjlovagló versenyeken szerepel.
A Pannon Lovas Akadémia igazgató-helyetteseként nevéhez fűződik a lótenyésztő szakmérnök-képzés és a kancavizsga beindítása, szervezése.
A balatonfenyvesi Hubertus Bt. lovaságazatát irányította, majd a máriakálnoki Díjlovagló Központ ügyvezetője és lovaglótanára.
Szinte folyamatosan tagja a magyar díjlovagló válogatottnak. Nemzetközi versenyeken, világkupa fordulókon elért helyezések, magyar bajnoki ezüst és aranyérem fémjelzik sportolói pályafutása eredményeit.
Tanítványai a díjlovagló versenyek sikeres szereplői.
A fiatal lovak világbajnokságán saját tenyésztésű lovával a döntőben 10. helyezést ért el.
Számtalan hazai és nemzetközi díjlovagló verseny rendezője.
Több lovas szakkönyv társszerzője. Szakfolyóiratokban publikál.

Komjáthy György

Kovács József

A kitüntetett négy évtizede aktív szervezője Békés megye lovassportjának, lótenyésztésének.
1996-2003-ban főtitkára, 2007-2012. között elnöke a Békés megyei Lovas Szövetségnek.
Jelenleg az Elnökség tagja.
1975-től a Mezőkovácsházi TE Lovas Szakosztályának elnöke, a lótörzstenyészet egyik alapítója. Saját tenyésztésű Lump nevű sportlovuk a military sportban jeleskedett.
Edző és versenybíró. Tudásvagyonát szívesen osztja meg a fiatal lovasokkal.
Munkásságát több megyei kitüntetéssel ismerték el.
Emberi magatartása és sportvezetői tevékenysége példaképpé avatta.

Kovács József

Tóth László

A ritka lovas-„polihisztorok” – a „sokoldalú, jártas, tevékeny emberek” – egyike.
Példakép.
Középiskolás korától lovagolt. Szakmakezdő agrármérnökként tenyésztő- és fogathajtó gyakorlati-jártasságát a poroszlói ménesben Toepler Istvántól tanulta.
Sikerindító ménesvezetője és igazolt négyesfogathajtó versenyzője a szilvásváradi lipicai ménesnek.
Az újjáalapított Nagycenki Méntelep első vezetője, s egyben a nyugat-magyarországi megyék lótenyésztésének irányítója.
A magyar-osztrák határmenti körversenyek megálmodója és szervezője.
Hollandiában nemzetközi fogathajtó vizsgát tett. Ezt a tudását a hazai fogatversenyek bírájaként kamatoztatja.
Cikkei rangos szaklapokban jelentek meg.
„A magyar fogathajtás” és a – dr. Várady Jenővel közösen írt – „A lipicai ló Magyarországon” című könyve – alap szakirodalom.

Tóth László

Magyar Lovassportért Emlékérem

Bérci Balázs

Nem egész két év alatt, fiatalos lendülettel, tudatos munkával – sokakkal együttműködve – lovas történelmünk egyik legpatinásabb helyszínét Bábolnát méltó helyére visszajuttatta.
A jelenkor igényeit kielégítő pályákkal 2013-ban – a military és távlovas szakág versenyei mellett – a díjugrató sport egyik legnépszerűbb versenyhelyszíneként éledt újjá Bábolnán.

Bérci Balázs

Kaszás Géza

Első diplomáját a gyöngyösi Mezőgazdasági Főiskolán szerezte. A Színművészeti Főiskolán a híres öttusázó, filmes és színházi-kaszkadőr Pintér Tamás Oroszlán volt a lovas oktatója.
A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után színészi pályáját 1979-ben a Szegedi Nemzeti Színházban kezdte. 1989-1992 között a Független Színpad tagja.
Lovak nélkül már a színházat sem tudja elképzelni, ezért a Nemzeti Lovas Színházban játszik. 2006 óta nem csupán a kamera előtt, hanem már mögötte is szerepet vállal: a színészet mellett producerként tevékenykedik.
Szerelmese a lovas, a lósportoknak, a lovas kultúránknak és ezek hagyományainak.
Így született meg a magyar televízióban a „Vágtass velem” című közkedvelt sorozat.
E lovas magazin gyönyörű képekben, izgalmasan és szakavatottan mutatja be a magyar lovas életet.

Kaszás Géza

Mondok József

A kitüntetett a Magyar Lovassport Szövetség alelnöke. A Fogathajtó Szakág elnöke.
Izsák város polgármestere.
„A nemzetközi fogathajtó sportban Magyarország mindig úttörő szerepet vállalt”.
Fülöp herceg (H.R.H. The Prince Philip) a Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) egykori elnöke szavainak igazát a 2013. szeptemberében Izsákon rendezett VIII. Négyesfogathajtó Európa-bajnokság sikere is bizonyítja.
Mértékadó nemzetközi szakmai vélemény szerint a hangulatos, vendégszerető kiskunsági városban minden idők legsikeresebb Európa-bajnokságát rendezték.
A kitüntetett vezette Szervezőbizottság, a lovasbarátok szakavatott segítő készsége, az igazi csapatmunka sikerre vezetett. A kulturált, szakmailag megalapozott szervezés lovastársadalmunk, jelesen fogathajtásunk közös ügyévé lett.
A rendezvény lovassportunk jó hírét erősítette itthon és külföldön.
A szakág vezetője részese annak a munkának is, amelynek eredményeként a magyar fogathajtók 2013-ban 11 Európa- és világbajnoki érmet, ebből 4 aranyat nyertek. Ennek felét a húsz év alatti fiataljaink hozták haza.

Mondok József

Salánki Miklós

A magyar lovassport krónikása, szerelmese és jobbító szándékú kritikusa. Az 1978-as kecskeméti, kettős magyar sikerrel zárult fogathajtó világbajnokság óta több tucat világversenyről tudósított a Népsportnak, a Nemzeti Sportnak, a Magyar Nemzetnek, majd hat éve a Magyar Hírlapnak.
Interjút készített Fülöp hercegtől kezdve a legendás Platthy Józsefig. Elsőként írt Bárdos Györgyről, Fintha Gáborról, Kecskeméti Lászlóról, a Lázár-tesvérekről, mint fiatal tehetségről, majd később világklasszisokról.
Több száz cikke jelent meg az olimpiai szakágak fejlesztéséről is.
Cikkei tanulságai szerint hisz abban, hogy ismét lovasnemzet lehetünk.
Lovassportunk jó hírének, társadalmi rangjának elismeréséért sokat tesz.
Hivatásos sportrajongó.

Salánki Miklós

Varga Zoltán

A kitüntetett a mai magyar zsoké-gárda legeredményesebb, sokszoros champion lovasa. 15 évesen és 28 kilósan 1979-ben került a pályára. Galló Mihály istállójában kitűnő alapot kapott. Első versenyét Piroggal, az ezrediket Tuareg nyergében 2012. augusztus 4-én nyerte.
Pályafutását a trénerlegenda, – Imperiál idomárja, a 16-szoros derby-győztes – Aperianov Zakariás és a sokszoros champion lovas, Vas József határozta meg. Az ősz mestertől az istállózást, a lószeretetet, a lovak felkészítését, példaképétől a
lovaglás fortélyait sajátította el.
Volt olyan év mikor két ország pályáján lett bajnok.
Szakmai fejlődését az Egyesült Államokban töltött időszak határozta meg. A Belmont Parkban vált igazán kiforrott, profi lovassá.
35 éve van a szakmában. Ma példakép. Sok feladat áll még előtte. Egyik célja: túlszárnyalni Kállai Pál 1089-es hazai győzelmi rekordját.

Varga Zoltán

Gróf Sándor Móric Díj

Dr. Budai Gyula

A kitüntetett jogász. A Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára.
Országgyűlési képviselő.
Lovas ügyeink 2013-ban a Vidékfejlesztési Minisztériumba, jelesen a vezetésével dolgozó Parlamenti Államtitkárság feladatkörébe kerültek.
A lovaságazat fejlesztését támogató kormányhatározat megvalósítását szolgáló gyakorlati munka azóta nagy lendületet, szervezettséget kapott, összefogást hozott.
Gyakorlatilag ekkortól adhattunk igazából „szárat” e munkának.
A Kormány két kiemelt programja – a Nemzeti Lovarda teljes körű felújítása, valamint a szilvásváradi Lovas- és Rendezvényközpont Európa-léptékű felépítése – ez idő alatt a gyakorlati megvalósítás szakaszába lépett.
A kitüntetettünknek a gyakorlati lovasélettel szinte napi a kapcsolata.
A helyszíneken kíséri nyomon lovaséletünk rezdüléseit; hazai és külföldi lovasversenyek, rendezvények rendszeres résztvevője.
Lányai – Dallos Gyula mesteredző irányításával – ígéretesen készülnek díjugrató pályájukra; versenyeken indulnak.
Ő maga hangsúlyt helyez lovasszakmai műveltségének fejlesztésére: a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar Lovastanár /Hippológus/ Szak másodéves hallgatója.

Dr. Budai Gyula

Az év szövetségi kapitánya

ifj. Kövy András

2013 januárjától kapott vezető szerepet a díjugrató sportban, ahol az utánpótlás korosztályok szövetségi kapitányaként dolgozik. A szakág legmagasabb kategóriájában, CSIO versenyeken sikeresen vezette a magyar ifjúsági csapatot nagydíj győzelemre és Nemzetek Díja helyezésekre.
Irányításával a gyermek-válogatott egy hét alatt kétszer aratott Nemzetek Díja győzelmet. Történelmi sikert kovácsolt a spanyolországi Európa-bajnokságon, ahol országunk első egyéni aranyérmét, Weinhardt Virág és első csapat bronzérmét a négyfős magyar válogatott szerezte meg.

ifj. Kövy András

Az év edzője

Füzér Gábor

Tanítványával az első lépésektől kezdve tudatos munkával jutott fel a csúcsra. A kiskunhalasi edző azzal is kiérdemelte ezt a kitüntető címet, hogy fiatal lovasa Weinhardt Virág a 2012-es ezüstérem után 2013-ban Európa legjobbja lett.

Füzér Gábor

Az év tenyésztője

Dallos Andor

Agrármérnök. A Nemzetközi Lipicai Szövetség (LIF) alelnöke. Lovastanár (hippológus).
Az 1984-től végigjárt szakmai lépcsőfok 1993-ban az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad igazgatói székéig vezetett.
„Itt a legjobb lovakat tenyésszék” szólt a Lipizzán 1580-ban kiadott császári parancs.
A Ménesgazdaság az elegancia, az energikus mozgás művésze a lipicai ló génvagyonát, az európai kulturális örökség részét ennek szellemében őrzi és fejleszti.
A génfenntartó nemesítés, a fajta értékmérő tulajdonságainak javítása a modern sport szabta követelmények figyelembevételével sikeresen folyik.
2013. a Ménesgazdaság sikeréve.
Példa rá a kitüntetett irányításával Szilvásváradon tenyésztett Favory XXVII-11 szürke mén.
A ló kiválóság a kistopolcsányi XV. Kettesfogathajtó Világbajnokságon a győztes Lázár Vilmos fogatának főszereplője; 2007-ben a kecskeméti vb-n Lázár Zoltánnal a maratont nyerte; Duna-Alpesi Kupa győztese, sokszoros magyar bajnok.
Teljesítménye alapján a világ egyik – ha nem a legeredményesebb – maraton lova.
2013-ban az Országos Mezőgazdasági Kiállításon (OMÉK) a Miniszteri Nagydíjat nyerte el.
(Apja – az ugyancsak Szilvásváradon tenyésztett – 2697 Favory Párizsban Európa legszebb lipicai fedezőménje címet nyerte el.)
Egyik kiváló tenyészménjük a több évszázados hagyományú osztrák piberi ménesben fedez és a világhírű bécsi Spanyol Lovasiskola műsorában szerepel.
A kitüntetett 2006. óta a marócpusztai gidrán ménes tenyésztői munkáját is irányítja.
2013-ban további embert próbáló feladatot kapott: a Kormány 1,65 milliárd forintos kiemelt beruházása, a szilvásváradi Lovas- és Rendezvényközpont munkáinak felelőse, lovasszakmai irányítója.

Dallos Andor

Magyar bajnokok

Díjugratás – Horváth Balázs
Díjlovaglás – Ács Róbert
Military – Pintér Vanda
Fogathajtás – Lázár Zoltán
Távlovas – Kelenfi Norbert
Voltizs – Gadolla Réka
Western – Dörnyei Regina

Weinhardt Virág – Gyermek Díjugrató EB győztes
Hölle Martin – Póni Fogathajtó VB győztese
Érsek Anett – Gyermek Fogat EB győztese