Ha korábbi formáját mutatja, nagyon komolyan kell venni. Sapphire tavaly a két legpatinásabb francia pályán is nyert, trénere kétszeres német sampion.

1  
ALWAYS WINNER

Tréner: Catharina Östlund (SWE) / Lovas: Eugen Frank
Vitt súly: 59,0 kg / 7 éves / Startbox: 5

Argentin tenyésztés, Overdose másodunokatestvére, tavaly került Európába. Szülőhazájában eredményesen versenyzett, amit komolyan kell venni, hiszen az argentin galoppsport igen magas színvonalú. Két Group II-es versenyt nyert, 2009-ben tíz futásából ötször győzött (mindig 1000 méteren), mégpedig impozáns formákkal: 60 kilóval is 54,0 és 55,0-s időkkel nyert. Amióta tavaly Svédországba került, már kevésbé eredményes. Első versenyét ugyan még megnyerte, utána azonban négyszer is helyezetlenül futott. Nagy kérdőjel, mert, ha a tavalyi szezonja csak a költözés miatt sikerült gyengébbre, és azóta visszanyerte korábbi formáját, komoly veszélyt jelenthet Overdose-ra.

(Érdemes megnézni a 2009-es, Group I.-es Gran Premio Suipacha felvételét, ami az argentin lóversenyzés magas színvonalát is jól mutatja. Always Winner jobbról az ötödik startboxból indult, lovasa fehér, fekete keresztcsíkos mezben, fekete sapkában. 200 méternél állt élre a korlát mellett futva. Az utolsó kétszázon többen is elmentek mellette, de nem sok hiányzott a győzelméhez. Ugyan minden pálya más, de a győztes 54.2-es ideje Európa legnagyobb versenyein is megállná a helyét. Csak összehasonlításul: Overdose 2009-es budapesti pályacsúcsa 54,6, 2008-ban Párizsban pedig 54,4-et futott.)

Szezonnyitó versenyére azon a pályán kerül sor, ahol tavaly év elején három hónapot töltött rehabilitáción. Lovasa Andreas Suborics, legnagyobb győzelmeit vele aratta 2008-ban, Overdose-hoz hasonlóan szintén súlyos sérülésből felépülve (fejbe rúgta egy ló) tért vissza a versenypályára.

Ez a futam Dózi felkészülését szolgálja, kiválasztásánál nem annak rangja vagy pénzdíja volt a fő szempont, hanem, hogy 1000 méteres, füves, egyenes pályás legyen. Top súlyt visz, ezzel több hossz előnyt ad ellenfeleinek.

3  
SHOT TO NOTHING

Tréner: Christian Sprengel / Lovas: Filip Minarik
Vitt súly: 56,0 kg / 5 éves / Startbox: 8

A tavalyi évet egy hoppegarteni győzelemmel és egy baden-badeni második hellyel zárta. Eddig csupán élete első versenyében futott 1000 méterre, a többit 1200-1400 -ra. Húsz versenyéből a legtöbbször Hoppegartenben indult (8-szor), és legtöbbször jelenlegi lovasa, Filip Minarik ült rajta (9-szer). Tavaly ő lett a három futamból álló Hoppegarteni Sprintsorozat összetett győztese. A pálya ismerete előnyére lehet. A versenyben szemellenzővel fut.

4  
ATURO

Tréner: Christian Sprengel / Lovas: Wladimir Panov
Vitt súly: 55,5 kg / 7 éves / Startbox: 9

Eddigi 34 versenyéből hatszor nyert, legutóbb idén februárban homokpályán. Legnagyobb sikerét tavaly áprilisban érte el egy brémai Listed verseny megnyerésével. Ebben azt a Walerót verte másfél hosszal, aki augusztusban Baden-Badenben két és fél hosszal végzett Overdose mögött, azaz virtuálisan alig egy hosszal lett volna az akkori Dózi mögött. Korábban tisztességgel szerepelt Group III-as futamokban (4. és 6. helyek), de akadályversenyeken is kipróbálták. Legutóbb múlt vasárnap futott egy frankfurti Listed versenyben, ami után valószínűtlen, hogy pihenten állna starthoz. A versenyben vakon, azaz zsákkal a fején fog futni, erre vélhetően heves természete miatt van szükség (ilyenkor a lovat teljes mértékben a zsoké irányítja).

5  
MIKE STONE

Tréner: Frank Fuhrmann / Lovas: Tom Schurig
Vitt súly: 52,0 kg / 11 éves / Startbox: 2

Veterán hendikepló, 132 futásából 13-szor győzött és 30-szor volt helyezve. 17 pályán több mint 60 zsoké ült rajta. Három kiló engedménnyel indul.

6  
NINJA FIGHTER

Tréner: Pavel Bradik / Lovas: Andreas Helfenbein
Vitt súly: 55,0 kg / 4 éves / Startbox: 7

Tavaly decemberben futotta élete első, és mindmáig egyetlen versenyét. Akkor 1500 méteren helyezetlenül végzett, most visszavették rövidebb távra. A futam egyik kérdőjele, mert egyetlen futás alapján nem lehet véleményt mondani a képességéről. Trénere egyben tulajdonosa is.

7  
SAPPHIRE

Tréner: Mario Hofer / Lovas: Stefanie Hofer
Vitt súly: 55,0 kg / 4 éves / Startbox: 6

Always Winner mellett ő lehet Overdose legnagyobb ellenfele. Tavaly nyáron Franciaország két legpatinásabb pályáján, Longchamp-ban (Párizs) és Deauville-ban is nyert versenyt, ami mindenképp tekintélyt parancsol. Ősszel egy-egy müncheni és baden-badeni Listed versenyben lett negyedik és ötödik. Eddigi kilenc futásából kettőt nyert, de ötödiknél rosszabb csak egyszer volt. Mellette szólhat, hogy a tavalyi 1200-1400 méteres versenyeinél rövidebb távon, és a tavaly vitt 57-60 kg-nál kisebb súllyal indul. Trénere, Mario Hofer több mint 1700, köztük 200 Group és Listed versenyt nyert lovaival, kétszeres tréner-sampion. 2005-ben az ő idomítottja, Rosenblatt nyerte a Magyar Derbyt. Lovasa Stefanie a tréner lánya.

8  
XI

Tréner: Vera Henkenjohann / Lovas: Piotr Krowicki
Vitt súly: 55,0 kg / 6 éves / Startbox: 1

Tavaly év végéig magyar tréningben állt, sokszor állt rajthoz a Kincsem Parkban, de új tulajdonosa már Németországban futtatja. A télen háromból hármat nyert a dortmundi homokpályás versenyeken, mindannyiszor 1200 méteren, végig vezetve, nagy fölénnyel. Tavasszal már háromszor futott, negyedik és ötödik helyeket szerzett. Overdose ellen 2009 áprilisában a Kincsem Parkban, az OTP- Hungária Nagydíjban futott, ahol hatodik lett. Lovasa, Piotr Krowicki jól ismeri Dózit, 2007-ben és 2008-ban négy versenyt nyertek együtt.

9  
FENELLA ROSE

Tréner: Marguerita Fuller / Lovas: Manuela Murke
Vitt súly: 53,0 kg / 4 éves / Startbox: 3

Angol tenyésztés, karrierjét is a szigetországban kezdte. Eddigi egyetlen győzelmét egy 1200 méteres epsomi futamban aratta, még 2009-ben. Tavaly már futott Overdose ellen Baden-Badenben, ahol ugyan utolsó lett, ám a versenytáv feléig (600 méterig) Overdose-zal együtt haladt az élen, de visszaesett, amikor lovasa rossz tempóban vitte a kanyarba. A többiek bezártak előtte, így nem maradt tere, és a végén kiengedték. Idén már futott 1100 és 1200 méterre is, de mindkétszer helyezetlenül végzett. Ő viszi a legkisebb súlyt a mezőnyben, ami előnyére lehet. Kanca, trénere és lovasa is hölgy.

A fentieket összegezve Sapphire tűnik Overdose legnagyobb ellenfélnek, de ha képes hozni 2009-es formáját, Always Winner nála is esélyesebb lehet a győzelemre. A pályát jól ismerő Shot To Nothing könnyen dobogóra érhet. Fenella Rose viszi a legkisebb súlyt, csak a távbírásán múlik, hol végez. Xi és Aturo is futott múlt vasárnap, kevés esélyt látunk rá, hogy elég erejük maradt az élmezőny megszorításához. A veterán Mike Stone és a karrierje második versenyére készülő Ninja Fighter jó szereplése meglepetés lenne.

Mivel az indulók jó része idén még nem futott, így főleg korábbi eredményeikre hagyatkoztunk. Ezért az általunk vélelmezett erőviszonyok alaposan felborulhatnak, hiszen felkészültségükben ilyenkor még nagy eltérések lehetnek. Év elején – és ne feledjük, ez a hoppegarteni pálya szezonnyitó versenynapja – még gyakoriak a meglepetések.

(Adataink forrásai a Racing Post, a racebets.com és a galopp-sport.de adatbázisai)

Forrás: PannoniaOverdose.hu

Overdose nem mehet biztosra vasárnap: bemutatjuk az ellenfeleket