• Egyedülálló a lovas oktatókar. Együtt, egyszerre, egy helyen ilyen felkészült, nemzetközi hírű szakmai-szellemi társaság sehol másutt nem oktat az országban!
  • Lovassport szakágainak ismeretanyagát a kiemelkedő nemzetközi hírű lovas-személyiségei oktatják: egyetemi lovastanárok, világbajnokok, mesteredző, szakedzők, olimpikonok, főiskolai világbajnok, wesztern Európa-bajnok, volt szövetségi kapitányok, a Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) 0-minősítésű nemzetközi bírója és pályaépítője (7 ilyen szakember dolgozik a világon).
  • Az alapozó tantárgyak tananyagát a Szent István Egyetem öt(!) karának világhírű professzorai, tanárai és rangos meghívott külső előadók oktatják.
  • A Lovastanár és Szervező Szakon a gyakorlati oktatás elismert és kiemelt oktatóhelyeken folyik:
Lovasterápiás Központ, Fót
Dallos Gyula Xenophon Díjlovas Oktató Központ, Dunakeszi
Lázár Lovaspark, Domonyvölgy
Nemzeti Lovarda, Budapest
Szalontai Western Ranch
a Magyar Lovassport Szövetség országos bajnokságai
  • Lovastanár és Szervező Szak az egyetlen felsőoktatási szak, amely az Egyetem (Szent István Egyetem) rektora és a Magyar Lovassport Szövetség elnöke által kötött együttműködési megállapodás alapján folyik.

FONTOS! A felsőfokú lovas-diplomát a Magyar Lovassport Szövetség az edzői regisztrációs-vizsga feltételeként szakmai végzettségnek tekinti és elfogadja.

Minden színvonalas feltétel biztosított a lovas tudásvagyon gyarapításához!

I. FÉLÉV: alapozó tárgyak

Az alapozó tantárgyakat a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi, valamint a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karának nemzetközi hírű professzorai, munkatársai és rangos meghívott előadók oktatják.

  • Állattenyésztés (tenyésztés, küllemtan, mozgásdinamika, genetika, génmegőrzés, etológia, táplálkozás-élettan, takarmányozás) dr. Bodó Imre (egyetemi tanár), dr. Mézes Miklós (tanszékvezető egyetemi tanár)
  • Állategészségügy
    Funkcionális anatómia: dr. Sótonyi Péter (tanszékvezető egyetemi tanár, a Magyar Lovassport Szövetség alelnöke). Szaporodásbiológia: dr. Solti László (tanszékvezető egyetemi tanár, akadémikus, a Szent István Egyetem rektora). Járványtan: dr. Fodor László (tanszékvezető egyetemi tanár, dékán). Sebészet, ortopédia, patkolástan: dr. Bodó Gábor (egyetemi docens). Belgyógyászat: dr. Vörös Károly (egyetemi tanár). A versenyzés állatorvosi szabályai: dr. Burucs Balázs (főállatorvos, c. egyetemi docens).

II. FÉLÉV: lovas-közgazdaságtan, sporttudományok

E tárgyakat a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi, Ybl Miklós Építéstudományi, valamint az Alkalmazott Bölcsészeti Kar (Testnevelési Intézet) professzorai, tanárai és meghívott külső oktatók tanítják.

  • Lovas közgazdaságtan (lovas vállalkozások alapítása, üzemeltetése, irányítása, minőségbiztosítási rendszer, árpolitika, pályázati módszertan, beruházások-, fejlesztések-menedzselése, rendezvényszervezés): dr. Puskás János, Darázs György (igazgató, Lázár Lovaspark)
  • Marketing és PR a lovasturizmusban (feltételrendszer, támogatások és hatósági intézkedések, kínálat és kereslet, marketingtechnika, árképzés): Hansághy Péter (szakíró, nemzetközi bíró)
  • A lótartás építészeti és építési kérdései: dr. Makovényi Ferenc (egyetemi tanár, dékán)
  • Sporttudományok, sportoktatói ismeretek (Sportpedagógia, pszichológia, edzéselmélet és módszertana, gimnasztika): dr. Lóczi Márta (egyetemi tanár, dékánhelyettes)

III. FÉLÉV: lovassport 1.

  • Lovasterápia, gyógypedagógia: Bozory Gabriella (gyógypedagógus), Németh Klára (gyógytornász)
  • Lovastorna: Tóthné Héczey Katalin (szakedző, nemzetközi bíró, szakág elnök)
  • Díjlovaglás: Dallos Gyula (Magyarország egyetlen mesteredzője, huszonötszörös magyar bajnok, egyetemi lovastanár, szakíró), Kövy András (német lovaglótanár, szakedző)
  • Fogathajtás: Lázár Vilmos (hétszeres fogathajtó világbajnok, egyetemi lovastanár, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke), Lázár Zoltán (hatszoros fogathajtó világbajnok, egyetemi lovastanár), Váczi Ernő (volt sikeres szövetségi kapitány, szakíró), Szegedi Gábor (fogathajtó világbajnok), Fintha Gábor (a fogathajtó válogatott szövetségi kapitánya, nemzetközi /FEI/ „0” pályaépítő), Borka József (nemzetközi „0” bíró, volt szövetségi kapitány), Pataki Balázs (c. egyetemi docens, nemzetközi bíró, szakíró)

IV. FÉLÉV, lovassport 2.

  • Díjugratás: Széplaki Pál (olimpikon, szakedző, többszörös magyar bajnok), Stróbl Dorottya (szakedző, volt válogatott versenyző, a Magyar Lovassport Szövetség főtitkára, az Edzőbizottság elnöke), Sarbu András (szakedző, szakíró, a Nemzeti Lovarda igazgatója), Janik Attila (lovasoktató, háromszoros magyar bajnok)
  • Military: Tuska Pál (olimpikon, szakedző, háromszoros magyar bajnok), ifj. Fülöp Sándor (főiskolai világbajnok, kétszeres magyar bajnok), ifj. Tuska Pál (főiskolai bajnok)
  • Távlovaglás: Bányai Béla (magyar bajnok, szakág-elnök), Varga Kata nemzetközi bíró, távlovas versenyző)
  • Reining, Western: Szalontai Zoltán (western Európa-bajnok), Bámer Imre (szakág elnök, a Quarter Horse Tenyésztők elnöke)
  • Hagyományőrzés: Szöllősy Gábor (főtanácsos, Magyar Mezőgazdasági Múzeum)

Tanuljon a legjobbaktól!

Ünnep az ünnepen: végzett hallgatóink diplomájukat a lovassport ünnepén, a Papp László Budapest Sportarénában veszik át a Szent István egyetem rektorától és a Magyar Lovassport Szövetség elnökétől.
Az érdeklődés máris jelentős!

A Lovastanár és Szervező Szak - a tervek szerint - 2011. februárjában folytatódik.

Végzős hallgatóink írták, mondták:

„Az oktatás idején példaképeimmel találkoztam.”
„Azt kaptam, amiért ide jöttem.”

Információ - előzetes jelentkezés:

Prof. Dr. FEHÉR Károly CSc.
c. egyetemi tanár, a lovasszak vezetője
Mobil: +36/30/466-1543
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd. ; Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd.