Mikóczy Zoltán elmondta a PannoniaOvedose.hu-nak, hogy Opium Bullet azért ma kezdett és nem egy nyeretlen kétéves versenyben egy héttel korábban vagy később, mert ezzel is kárpótolni szerette volna azokat a nézőket akik Overdose futására vártak.

A csikó az utóbbi napokban azzal az ötéves Alfkonával együtt végezte a munkáját, aki a régió egyik legjobb sprintere, és a mai versenynapon megnyerte a legnagyobb magyar rövidtávú versenyt, a Kozma Ferenc Emlékversenyt. Ezt Overdose, azaz immáron Opium Bullet csapata ugyan kedvező jelnek tekintette, de mindannyian tudták, hogy ez akkor is egy első verseny, amikor a ló még tanul, bármi megtörténhet.

A PannoniaOverdose.hu tudósítói Overdose búcsú-felvezetését követően lélekszakadva rohantak a jártatóba, ahol Opium Bullet egyedül körözött, a többi lovas már úton volt a pályára. Nem tudjuk, hogy miért, de lovasa késett egy kicsit, így a ló egyedül kentrézett ki, és csak félúton a startgéphez érte utol a többieket.

A versenyről Mikóczy Zoltán tolmácsolta a lovas, Martin Srnec szavait: A start után Opium Bullet nagyjából 80%-ot adott ki magából, úgy gondolhatta, hogy ez is egy munkafutás (a lovak hét közben kisebb csapatokban, úgynevezett lot-okban végzik a munkát). Ezért a célegyenesig nem is akart mást, csak felzárkózni a többiekhez.

A jártatóból kiérve, pályára menet Martin Srnec kiáll a nyeregből Fotó: PannoniaOverdose.hu Opium Bullet kikentrézik a startgéphez

A startgépből utolsónak tört ki, nem is jött előrébb a kanyarban sem A célegyenesre fordulva nagyon hamar az élre állt, a többiek közül senki nem tudott reagálni a ritmusváltására

Azután megtorpant, mintha várná a többieket A célba biztos, másfél hosszas előnnyel érkezett

A befutó pillanata Martin Srnec és Opium Bullet A győztesek körébe Mikóczy Zoltán vezette Fotó: PannoniaOverdose.hu

Mikóczy és Srnec azonnal átbeszélték, hogyan zajlott a verseny Martin Srnec vagy még a verseny hevében, vagy sokallja az őt körülvevő fotósokat Fotó: PannoniaOverdose.hu

Jozef Roszival tréner és Martin Srnec A tréner, a lovas és a tulajdonos Fotó: PannoniaOverdose.hu

Martin éppen azt az Alag zászlót dedikálja, amiről Overdose lovasai közül még hiányzott az aláírása Fotó: PannoniaOverdose.hu

Amikor megindította, Opium Bullet pillanatok alatt élre állt, ám ott hirtelen megtorpant, vélhetően várta a többieket, kicsit körbe is pillantott, hol vannak. A cél előtt újra indított, hogy biztos legyen a győzelem. Mivel ő lovagolta Overdose-t is az első versenyén, megkértük, hogy hasonlítsa össze a két lovat. Martin szerint Overdose teljes erőbedobással ment a start pillanatától kezdve, de Opium Bullet "gyerek még", akinek még meg kell tapasztalnia, hogy mi a különbség a munka és a verseny között.

Mikóczy Zoltán ehhez még hozzátette, hogy óriási kő esett le a szívéről, és lovának az a momentuma, ahogy a célegyenesre fordulva, szinte az utolsó helyről 100-150 méter alatt felért az élre, mindenképpen bizakodásra ad okot. De nem többre, hiszen ez még csak az első versenye volt, és ebből messzemenő következtetéseket nem szabad levonni.

A verseny hivatalos végeredménye:

2013. szeptember 1. - Kincsem Park, Budapest

BLASKOVICH ERNŐ EMLÉKVERSENY (Elit kategória)
1300 m - 1.300.000 Ft összdíj - 2 éves lovaknak

I. OPIUM BULLET - Martin Srnec
II. Prince Angelo - Varga Z.
III. Freddie Mercury - Tomas Bitala
IV. Zelnike - ifj. Kozma István
V. Rahim Khan - ifj. Fejes Lajos
6. Nádszál - Kerekes Károly
7. Lady Stone - Suták Csenge
8. Miserend - Bakos Gábor

Biztosan, 1 1/2 hosszal győz, majd fej, 3/4, rövid fej, 3/4, 2, 14 hossz
Idő: 1:20,1

Forrás: PannoniaOverdose.hu