A megmérettetésen nem véletlen a cowboyok lelkesedése: az USA legrangosabb lóbetörési versenyének tétje egymillió dollár. Ezért azonban mindössze négy röpke hónap alatt kell megszelidíteni és versenyre felkészíteni vadlovaikat azoknak, akik vállalják a küzdelmet.

20140625 musztang 02

A musztángok betörése embert próbáló feladat, és nemcsak veszélyes, de idegőrlő és időigényes kihívás is egyben. Ezt mutatja be a NatGeo Wild Musztángmilliomos című új sorozata, mely négy hónapon át négy cowboyt és egy cowgirlt kísér el mindenhova a lovak kiválasztásától a látványos végső megmérettetésig.

Az egymillió dolláros fődíj reményében öt lóidomár mindent kockára téve megpróbál kezes állatot faragni néhány betöretlen és zabolátlan vadlóból. A hosszú, buktatókkal teli munka az országszerte megtartott lóárveréseken kezdődik és a rangos verseny után sincs vége, hiszen a gazdák és lovaik élete továbbra is összefonódik.

20140625 musztang 03

A Musztángmilliomos című sorozatot 2014. június 27-től, péntekenként 18 órakor láthatja a NatGeo Wild műsorán.

Tudtad, hogy...?

1.    Bár a musztángokat általában vadlovaknak hívják, valójában visszavadult lovak – őseiket a spanyol hódítók hozták be Európából.

2.    Míg a vadon élő musztángok várható élettartama 15-20 év, háziasított társaik gyakran 30 esztendeig is élnek.

3.    A lovak szemében található fényreceptorok folyamatosan figyelik a nappalok hosszát, az állatok az így nyert információk alapján kezdik növeszteni téli szőrüket.

4.    A tudósok szerint Észak-Amerikában már a történelem előtti időkben is éltek vadlovak, ám később eltűntek, s csak a spanyol telepeseknek köszönhetően jelentek meg újra.

5.    A musztángok leölése és rossz tartása ellen először Velma Johnston emelte fel a szavát az 1950-es években. ‘Wild Horse Annie’ közel három évtizeden át kampányolt a sok esetben kegyetlenségek sorát elszenvedő lovak megmentéséért.

6.    A lovak a fejük két oldalán található szemeiknek köszönhetően közel 180 fokos szögben látnak.

7.    A vadlovak és szamarak háziasítását célzó program máig megosztja a közvéleményt és a szakembereket – a természetvédők egy része hevesen ellenzi, hogy elmozdítsák élőhelyükről e vadon élő állatokat.