De nagy szíve is volt, hiszen egy pilisvörösvári lovardában dolgozott, mint ... mint mindenes. Ő volt a lovász, a tanító, a táborvezető, de néha még az orvos is. Volt a legénynek egy különleges képessége, amiről senkinek nem beszélt, mégpedig az, hogy értett a webfejlesztéshez.

Esténként ezért a szegény lovászlegény weboldal készített, mert fejébe vette, hogy a lovakhoz fűződő kedves érzéseit és tudását mással is megosztja. Munkaadói meg is becsülték nagyon az ő munkáját, éppen addig, ameddig ki nem rúgták.

Nem maradt a legénynek mása, mint a ruhája és a weboldal, no meg az álmai, amelyet nem lehetett elvenni tőle. Folytatta a munkáját, de ettől kezdve már az interneten. Elhatározta, hogy minden lovardának megadja a weboldalán azt a lehetőséget, hogy lovaikat, birtokukat, táboraikat, iskolájukat, pályáikat és felszerelésüket bemutathassák a lovakat szerető embereknek. Hajnaltól napestig dolgozott a weboldalon, éjt nappallá téve szőtte, fonta a kódokat, amíg csak egy nap el nem készült csudálatos portálja, a lovak-lovasok.hu.

Régen

A portál éveken keresztül fogadta a lóbarátok látogatásait, kereste a lehetőséget, hogy segíthessen azoknak, akik lovat vennének vagy adnának el, vagy kedvencünknek keresnek otthont adó lovardát. Nem is maradt el a siker, a szegény lovászlegény annyi levelet kapott, hogy már szinte másra sem maradt ideje, mint a válaszok megírására. Na ekkor hozta úgy a sors, hogy hazafelé baktatva találkozott az internet királyával.

A királyt nagy bánatban találta. A legény faggatására elmesélte, hogy lányát, aki marketing-kommunikációt tanult, más sem érdekli, mint a lovak. Nem hajlandó beállni a marketingvitézek sorába, nem akar se kampányokat tervezni, se analitikát böngészni. Csak a lovai járnak az eszében, azok körül sürög-forog, s így nem talál magának párt. Azt a feltételt szabta király apjának, hogy addig házasodik meg, amíg olyan kérő nem akad, aki hozzá hasonlóan érez.

Gondolt egy nagyot a legény és felajánlotta a királynak, hogy ő majd beszél a lányával. Volt egy titkos terve, hogy amikor a lánynak elmeséli az ő lovas weboldalának történetét, rögvest utána kikéri a tanácsát is, hogy mivel lehetne még többet nyújtani a lovaknak és lovasoknak ebben a kicsi országban. Így is tett!

Amikor a királylány meghallotta a portál történetét, nyomban lángra lobbant szívében a szerelem. Elhatározták, hogy együttes erővel megváltják a lovas világot. A fiú az informatikai, a lány a kommunikációs ismereteit tette bele a munkába, hogy ketten együtt létrehozhassanak egy minden eddiginél többet tudó lovas portált. Ennek a portálnak minden lovardának meg kell adnia a lehetőséget arra, hogy elnyerhesse a lovasok és lóbarátok szívét. Az új portálnak azt a címet adták, amelyről már régóta mindketten álmodoztak: lovam.hu.

Most

Úgy gondolták, hogy mindenki szívében ott él a vágy, hogy szerettei kedvében járhasson. Ha pedig valaki a lovakat szereti, akkor számára a legszebb szó, ami ilyenkor eszébe jut az, hogy lovam. Boldogan élt a szegény lovász legény és a királylány ettől kezdve, hiszen mindketten azt tették, amire egész életükben vágytak. Portáljuk pedig 2013. októberétől az idők végezetéig elérhető az interneten.