Mi már akkor is jeleztük, hogy a bukmékerek túlértékelték azzal, hogy őt tették meg favoritnak Ascotra.

A Temple Stakes-en szerzett hetedik helyét követően azonban már semmi nem indokolja, hogy ugyanígy túlértékeljék, így jelenlegi esélyszáma - ami a jelenlegi mezőny első negyedének vége - már reálisabbnak tűnik.

Ha úgy vesszük, hogy ebből a 35 lóból idén is csak 12-15 fog rajthoz állni, és feltételezzük, hogy arányosan fognak visszalépni az esélyesebbek és esélytelenebbek közül, akkor a verseny napjára Overdose nagyjából a 4-5. esélynek léphet elő.

Az alábbi listához csak annyi megjegyzést fűznénk, hogy abban továbbra is nagyon sok a bizonytalanság, hiszen a jelenlegi favorit Star Witness Ausztráliából, Bridgetown és Holiday for Kitten az USA-ból, Sweet Sanette pedig Hong-Kongból érkezve első európai versenyükre készülnek, de War Artist és Invincible Ash is először futnak idén Európában, a tavaszi dubai versenyszezont követően.

STAR WITNESS

Oddsátlag: 7,60 
Legalacsonyabb odds: 7 • Legmagasabb odds: 8
4 éves • Forma: 0412 - 7 • Group I-II-III-as mérlege: 6/2-2
--------------------------------------------------------------------------------

SOLE POWER *

Oddsátlag: 8,90 
Legalacsonyabb odds: 8 • Legmagasabb odds: 10
4 éves • Forma: 51 - 031 • Group I-II-III-as mérlege: 7/2-4
--------------------------------------------------------------------------------

LADY OF THE DESERT

Oddsátlag: 9,70 
Legalacsonyabb odds: 8 • Legmagasabb odds: 10
4 éves • Forma: 56212 - • Group I-II-III-as mérlege: 10/3-7
--------------------------------------------------------------------------------

KINGSGATE NATIVE *

Oddsátlag: 11,40 
Legalacsonyabb odds: 8 • Legmagasabb odds: 12

6 éves • Forma: 9436 - 2 • Group I-II-III-as mérlege: 18/4-11
--------------------------------------------------------------------------------

ASTROPHYSICAL JET

Oddsátlag: 15,20 
Legalacsonyabb odds: 12 • Legmagasabb odds: 16
4 éves • Forma: 1311 - 0 • Group I-II-III-as mérlege: 6/2-3

--------------------------------------------------------------------------------

LADDIES POKER TWO

Oddsátlag: 15,60 
Legalacsonyabb odds: 14 • Legmagasabb odds: 20
6 éves • Forma: 1316 - - 1 - • Group I-II-III-as mérlege: 0/0-0
--------------------------------------------------------------------------------

BRIDGETOWN

Oddsátlag: 16,40 
Legalacsonyabb odds: 14 • Legmagasabb odds: 20
4 éves • Forma: 54 - 112 • Group I-II-III-as mérlege: 6/1-5
--------------------------------------------------------------------------------

BEWITCHED

Oddsátlag: 17,00 
Legalacsonyabb odds: 14 • Legmagasabb odds: 20
4 éves • Forma: 1311 - 1 • Group I-II-III-as mérlege: 5/3-2
--------------------------------------------------------------------------------

OVERDOSE

Oddsátlag: 18,40 
Legalacsonyabb odds: 16 • Legmagasabb odds: 20
6 éves • Forma: 117 - 17 • Group I-II-III-as mérlege: 5/3-0
--------------------------------------------------------------------------------

SWISS DIVA

Oddsátlag: 18,40 
Legalacsonyabb odds: 16 • Legmagasabb odds: 20
5 éves • Forma: 21110 - • Group I-II-III-as mérlege: 5/2-1
--------------------------------------------------------------------------------

WAR ARTIST

Oddsátlag: 18,40 
Legalacsonyabb odds: 16 • Legmagasabb odds: 20
8 éves • Forma: 40 - 012 • Group I-II-III-as mérlege: 19/5-12
--------------------------------------------------------------------------------

TOTAL GALLERY

Oddsátlag: 20,00 
Legalacsonyabb odds: 20 • Legmagasabb odds: 20
5 éves • Forma: 0060 - 1 • Group I-II-III-as mérlege: 14/1-8
--------------------------------------------------------------------------------

ZOFFANY

Oddsátlag: 20,89 
Legalacsonyabb odds: 16 • Legmagasabb odds: 25
3 éves • Forma: 1113 - 2 • Group I-II-III-as mérlege: 5/2-3
--------------------------------------------------------------------------------

PROHIBIT *

Oddsátlag: 22,10 
Legalacsonyabb odds: 16 • Legmagasabb odds: 25
6 éves • Forma: 45943 • Group I-II-III-as mérlege: 7/0-5
--------------------------------------------------------------------------------

BORDERLESCOTT *

Oddsátlag: 24,13 
Legalacsonyabb odds: 16 • Legmagasabb odds: 33
9 éves • Forma: 168 - 54 • Group I-II-III-as mérlege: 22/3-14
--------------------------------------------------------------------------------

GROUP THERAPY *

Oddsátlag: 24,44 
Legalacsonyabb odds: 20 • Legmagasabb odds: 25
6 éves • Forma: 238 - 05 • Group I-II-III-as mérlege: 7/0-3
--------------------------------------------------------------------------------

TANGERINE TREES *

Oddsátlag: 27,11 
Legalacsonyabb odds: 20 • Legmagasabb odds: 33
6 éves • Forma: 411 - 10 • Group I-II-III-as mérlege: 2/1-0
--------------------------------------------------------------------------------

HOLIDAY FOR KITTEN

Oddsátlag: 30,44 
Legalacsonyabb odds: 20 • Legmagasabb odds: 40
3 éves • Forma: 12 - 611 • Group I-II-III-as mérlege: 1/0-1
--------------------------------------------------------------------------------

SWEET SANETTE

Oddsátlag: 30,67 
Legalacsonyabb odds: 20 • Legmagasabb odds: 33
6 éves • Forma: 30 - 381 • Group I-II-III-as mérlege: 7/1-4
--------------------------------------------------------------------------------

RAIN DELAYED

Oddsátlag: 33,67 
Legalacsonyabb odds: 25 • Legmagasabb odds: 40
5 éves • Forma: 99220 • Group I-II-III-as mérlege: 6/0-2
--------------------------------------------------------------------------------

INVINCIBLE ASH

Oddsátlag: 35,22 
Legalacsonyabb odds: 25 • Legmagasabb odds: 40
6 éves • Forma: 52534 • Group I-II-III-as mérlege: 4/0-2
--------------------------------------------------------------------------------

IVER BRIDGE LAD

Oddsátlag: 35,22 
Legalacsonyabb odds: 25 • Legmagasabb odds: 40
4 éves • Forma: 12120 • Group I-II-III-as mérlege: 7/0-5
--------------------------------------------------------------------------------

MONSIEUR CHEVALIER

Oddsátlag: 36,11 
Legalacsonyabb odds: 33 • Legmagasabb odds: 40
4 éves • Forma: 1338 - - 4 • Group I-II-III-as mérlege: 5/1-3
--------------------------------------------------------------------------------

ROSE BLOSSOM *

Oddsátlag: 37,33 
Legalacsonyabb odds: 20 • Legmagasabb odds: 66
4 éves • Forma: 520 - 06 • Group I-II-III-as mérlege: 8/1-3
--------------------------------------------------------------------------------

SING SOFTLY

Oddsátlag: 37,67 
Legalacsonyabb odds: 25 • Legmagasabb odds: 50
3 éves • Forma: 7 - 1124 • Group I-II-III-as mérlege: 2/0-2
--------------------------------------------------------------------------------

ARTCTIC

Oddsátlag: 42,89 
Legalacsonyabb odds: 33 • Legmagasabb odds: 50
4 éves • Forma: 15 - 058 - • Group I-II-III-as mérlege: 5/1-2
--------------------------------------------------------------------------------

ORACLE

Oddsátlag: 47,78 
Legalacsonyabb odds: 40 • Legmagasabb odds: 50
3 éves • Forma: 100 - 43 • Group I-II-III-as mérlege: 1/0-1
--------------------------------------------------------------------------------

BLUSTER

Oddsátlag: 48,11 
Legalacsonyabb odds: 33 • Legmagasabb odds: 50
5 éves • Forma: 07 - 420 • Group I-II-III-as mérlege: 7/0-4
--------------------------------------------------------------------------------

STONE OF FOLCA *

Oddsátlag: 53,56 
Legalacsonyabb odds: 50 • Legmagasabb odds: 66
3 éves • Forma: 420 - 19 • Group I-II-III-as mérlege: 4/0-2
--------------------------------------------------------------------------------

TROPICAL TREAT

Oddsátlag: 54,22 
Legalacsonyabb odds: 40 • Legmagasabb odds: 66
4 éves • Forma: 12608 - • Group I-II-III-as mérlege: 4/0-2
--------------------------------------------------------------------------------

LISSELAN DIVA

Oddsátlag: 55,33 
Legalacsonyabb odds: 50 • Legmagasabb odds: 66
5 éves • Forma: 18 - 126 • Group I-II-III-as mérlege: 1/0-1
--------------------------------------------------------------------------------

MAR ADENTRO

Oddsátlag: 55,33 
Legalacsonyabb odds: 50 • Legmagasabb odds: 66
5 éves • Forma: 34 - 995 • Group I-II-III-as mérlege: 5/0-4
--------------------------------------------------------------------------------

POPPET'S TREASURE

Oddsátlag: 57,33 
Legalacsonyabb odds: 20 • Legmagasabb odds: 66
4 éves • Forma: 1260 - 5 • Group I-II-III-as mérlege: 3/0-2
--------------------------------------------------------------------------------

MOVE IN TIME

Oddsátlag: 58,78 
Legalacsonyabb odds: 33 • Legmagasabb odds: 66
3 éves • Forma: 52 - 321 • Group I-II-III-as mérlege: 3/0-1
--------------------------------------------------------------------------------

LECHEVALIER CHOISI

Oddsátlag: 88,67 
Legalacsonyabb odds: 66 • Legmagasabb odds: 100
3 éves • Forma: 733 - 01 • Group I-II-III-as mérlege: 0/0-0

Magyarázat:

• Valamennyi angol fogadóiroda oddsait lehetetlen volna öszesíteni, mi a legnagyobbak közül 9-et választottunk, ezek átlaga alapján állítottuk fel a sorrendet (William Hill / Ladbrokes / PaddyPower / Bet365 / Bluesq / SportingBet / Skybet / Boylesports / Victor Chandler). A bukmékerek oddsai között olykor nagyon nagy különbségek is lehetnek, két ló esetén például 20-szoros pénz a legalacsonyabb, de 66-szoros a legmagasabb odds. Ezek persze folyamatosan (akár percről percre is) változnak, így listánk csupán egy pillanatnyi állást tükröz.

• A forma az adott ló utolsó öt futásakor szerzett helyezését mutatja, a legrégebbitől (balra) a legújabbig (jobbra). Az éveket kötőjel választja el (kihagyott teljes szezon esetén két kötőjel egymás után). Ha a sor kötőjellel végződik, akkor idén még nem futott. A "0" tizedik vagy rosszabb helyezést jelöl.

• A Group versenyek eredményeinél, először az szerepel, hány ilyen versenyben vett részt, majd az ebben szerzett győzelmek és helyezések száma (utóbbit képtelenség lett volna minden egyes verseny kiírása alapján pontosan ellenőrizni, ezért, mivel a leggyakrabban a győztes mellett a 2.-6. helyen beérkező lovak kapnak pénznyereményt, úgy vettük, hogy ők végeztek helyen). Angliában nem számítják a statisztikába a magyar, szlovák és osztrák Grade/Group versenyeket, így Overdose eredményeit mi is ezek nélkül mutatjuk.

• A nevük után *-gal jelzett lovak futottak legutóbb Overdose ellen a Temple Stakes-ben (számszerint nyolcan, így Overdose-zal együtt annak a 12-es mezőnynek a 3/4-e van nevezve ide is).

(Adataink forrása a Racing Post adatbázisa)

Forrás: PannoniaOverdose.hu