Előbbin 5-2-re verték a házigazda Amerika legjobbjait, Ausztrália legnagyobb futamán pedig négy európai végzett a legjobb ötben, egyedül a győztes futott az élmezőnyből hazai színekben, bár egy évvel korábban még ő is európai tréningben állt. Aztán az európai lovak kevés kivételtől eltekintve elvesztek a ködben. A négy nagyverseny összdíjazása több, mint 9 millió amerikai dollár volt, a pályán bonyolított fogadási forgalom pedig megközelítette a 40 milliárd forintot.

A Hong Kong-i Nemzetközi Versenyek meghívásosak. Illetve nevezni azért kell, hogy a futtató jelezze a szándékot, de a nevezési díj ingyenes, sőt, a ló és az őt kísérő csapat utazásának és ott tartózkodásának költségeit is a szervezők állják. Így jellemzően 100 körüli ló szokott nevezni e négy verseny mindegyikére, akik közül már a hongkongiak választják ki a meghívottakat. Idén 22 európai lovat (8 angol, 5-5 francia és ír, 4 német), valamint 3 japánt, 2 amerikait és 1 ausztrált ért e megtiszteltetés.

Moonlight Cloud érkezése
Moonlight Cloud érkezése

Nemcsak a külföldi résztvevők érkezése ment szenzációszámba, de még a startszámok és startboxok beosztását is egy nagy, több televízió által is élőben közvetített gála keretében sorsolták, sőt, a versenyeket megelőzően két nappal a lovak reggeli zárógaloppját is nyilvánossá tették, amire sok ezren látogattak ki annak ellenére, hogy ilyenkor a lovak már csak egy rövid vágtát tesznek, vagy kentréznek, hogy trénereik még egyszer szemrevételezhessék őket. Ám ott ez is szenzációszámba megy.

Red Cadeaux startszámát tulajdonosa, Ronald Arculli húzta
Red Cadeaux startszámát tulajdonosa, Ronald Arculli húzta

A Mile mezőnye a startszámokkal
A Mile mezőnye a startszámokkal

Sky Lantern, a Mile nagyesélyesének zárógaloppja
Sky Lantern, a Mile nagyesélyesének zárógaloppja

Két éve Overdose is meghívást kapott a versenynap sprintfutamára, Frankie Dettori lovagolta volna, Rómában ezért sem törekedtek vele látványos, sokhosszas győzelemre, ám a hongkongi hivatalnokok elkövettek egy banális hibát, amiért - bármennyire is fájó - még csak nem is lehet nagyon hibáztatni őket. Ugyanis egyszerűen nem kalkuláltak azzal, hogy Magyarországon is állhat idomításban nemzetközi mércével is kimagasló versenyló, és semmilyen módon nem jelezték időben Overdose menedzsmentjének, hogy egy korábban behurcolt tömeges fertőzés miatt a hongkongi nemzetközi versenyek külföldi indulóinak a beutazást megelőző 60 napban 15 meghatározott ország valamelyikében kell tartózkodniuk - és ezek között hazánk nem szerepel.

A tisztelt versenyintézőség éppen a világ legjobb lovasait takarja
A tisztelt versenyintézőség éppen a világ legjobb lovasait takarja

Telt ház a Sha Tin versenypályán (merthogy a miniállamban annyira szeretik a lóversenyt, hogy két pályájuk is van)
Telt ház a Sha Tin versenypályán (merthogy a miniállamban annyira szeretik a lóversenyt, hogy két pályájuk is van)

A jólnevelt közönség a bejáratnál ajándékba kapott fehér egyensapkában (kíváncsiak vagyunk, hány mosást bír ki)
A jólnevelt közönség a bejáratnál ajándékba kapott fehér egyensapkában (kíváncsiak vagyunk, hány mosást bír ki)

Hong Kong Vase
(Group 1 - 2400 méter - 1,9 millió US$)

E verseny mezőnyében találtuk a legtöbb európai indulót. Nem véletlen, hiszen a Vase-ben az elmúlt 19 évben csupán egyetlen hazai győzelmet találunk 9 angol és 7 francia siker mellett. Az indulók aránya is ennek megfelelően alakult, a mindössze két hazai induló mellett 3 angol, 3 francia, 3 német, valamit egy-egy ír és japán ló állt starthoz. A legnagyobb esély a három utolsó Group I-esén két győzelmet és egy második helyet szerző angol The Fugue és a verseny címvédője, a herélt hétéves Red Cadeaux voltak. Ő tavalyi sikere óta második volt a Dubai World Cup-on, és néhány hete a Melbourne Cup-ban is. Red Cadeaux jól érkezett az egyenesre, kívülről a negyedik helyről, ám The Fugue lovasa William Buick érthetetlen, hogy miért csak tízedikként fordult. Emiatt 400-zal a vége előtt az utolsó helyre kellett visszamaradnia, hogy kívülről kerülve találjon utat a többiek mellett. Így is felért másodiknak, mögötte a francia Dunaden és a szintén angol Red Cadeaux végzett. Csakhogy a versenyt annak huszadik futására mindössze másodszor ismét egy hazai ló nyerte. Dominant előzetesen csak ötödik-hatodik esély volt. Legalábbis Hong Kongban, mivel az európai bukmékerek jellemzően még ennél is hátrébb hozták (persze a fogadók inkább saját lovaikban bíztak). Ezzel az európai különítmény máris lefeleződött a maradék három futamra.

The Fugue (kívül rózsaszínben) ilyen közel ért az utolsó helyről. Lovasa talán még mindig magyarázza trénernek, mit is akart...
The Fugue (kívül rózsaszínben) ilyen közel ért az utolsó helyről. Lovasa talán még mindig magyarázza trénernek, mit is akart...

 Hong Kong Sprint
(Group 1 - 1200 méter - 1,9 millió US$)

A hazaiak száma, az elmúlt 11 évből 9-szer hongkongi ló nyerte, európai pedig legutóbb 2006-ban állhatott dobogóra, annak is a legalsó fokára. Európa legjobb esélyét két ír istállótárs, Sole Power és Slade Power képviselte. Előbbi kétszer is meccselt Overdose-zal, előbb megnyerte a Temple Stakest, majd 2 1/2 hosszt kapott Dózitól Ascotban, ám idén már megnyerte a King's Stand Stakest. Nekik nemcsak a kiváló hazai sprinterekkel kellett felvenniük a versenyt, hanem a címvédő japán Lord Kanaloa-val is. Aki 350-nel a vége előtt jóformán állva hagyta a mezőnyt, a végén kiengedve is öt hosszal nyert. A szinte egy bolyként mögötte beérkező mezőnyben pedig a 12. helyről zárkózó Sole Power ért fel másodiknak, amivel a tizenötödszörre megrendezett Sprint történetének legjobb európai eredményét érte el.

Rendkívül ritka, amikor ilyen szintű sprintversenyen ekkora különbséggel tud nyerni egy ló. Mi mégis emlékszünk néhány hasonló finisre.
Rendkívül ritka, amikor ilyen szintű sprintversenyen ekkora különbséggel tud nyerni egy ló. Mi mégis emlékszünk néhány hasonló finisre.

 Hong Kong Mile
(Group 1 - 1600 méter - 2,6 millió US$)

Újabb két kimagaslóan esélyes európai ló állt starthoz. Moonlight Cloud három friss Group I-es győzelemmel érkezett, csakhogy hiába ő a világ egyik legjobb képességű lova, ha ideális távja 1300-1400 méter, amire nagyon kevés komoly pénzdíjú versenyt írnak ki. Ezért rendszeresen ingáztatják 1200 és 1600 méter között, ám egyik sem ideális számára, az egyik túl rövid, a másik túl hosszú. Pech. Trénere Freddy Head a verseny előtt két nappal úgy nyilatkozott, hogy az idén három mérföldes Group I-est nyerő Sky Lanternt sokkal jobb európai esélynek tartja. A fogadók mégis a hazai sorozatnyerő Gold-Fun-t játszották (csupán 2,7-szeres pénzt fizettek győzelmére), aki 300-zal a vége előtt élre is állt. Moonlight Cloud viszont amikor kihúzott volna a szélre, hogy meg tudjon indulni, leütközte Glorious Day-t. A francia ló lendülete megtört, ráadásul a táv is hosszúnak bizonyúlt neki, csak hatodik helyen ért célba. Glorious Day viszont óriási hajrát indítva harminc méterrel a cél előtt levette Gold-Fun-t, sőt, a harmadik helyre is hongkongi ló ért. A nagyesélyes angol Sky Lantern pedig olyan csúnyán lemaradt, hogy talán még e cikk megjelenésekor is a cél felé baktat.

Hongkongi dobogó, Európa megint sehol a mérföldes távon.
Hongkongi dobogó, Európa megint sehol a mérföldes távon.

Hong Kong Cup
(Group 1 - 2000 méter - 2,8 millió US$)

A francia hétéves herélt Cirrus des Aigles tavalyelőtt ötödik, 2010-ben hetedik volt e versenyben, 2009-ben pedig a 400 méterrel hosszabb Hong Kong Vase-ben szintén ötödik, ám már Ascotban, Párizsban és Dubajban is nyert Group I-est. Most ismét Overdose egykori lovasa, Christophe Soumillon vitte. A verseny legnagyobb esélyese két hongkongi telivér volt, a Szingapúrban is Group I-nyerő Military Attack, és a tavaly még ír tréningben álló, azóta Hong Kongban már Group I-et - közdük Derbyt is - nyerő Akeed Mofeed. Nagy kérdés volt, hogy a korábban Amerikában Arlington Million-t és Breeders' Cup Turf-ot nyerő Little Mike mire lesz képes a számára szokatlan, jobbra kanyarodó pályán (az USA-ban ugyanis jellemzően balkanyart futnak a lovak). Itt volt továbbá az a német Neatico, aki utolsó futására, a Group III-as berlini Német Újraegyesítés Díjában 5 1/2 hosszal verte az ott negyedik helyre érő Ostinatot, a jelenleg legjobbnak tartott magyar idomításban álló telivért, a 2011-es Magyar Derby győztesét.

A startot követően a három nyári Group-versenyben sorozatnyerő japán Tokei Halo állt az élre, lovasának még egy kicsit vissza is kellett fognia, ne húzzon el túlságosan, maradjon benne erő a végére is. Military Attack 10-12 hosszas hátrányban a mezőny végén kezdett, Cirrus des Aigles pedig Akeed Mofeed-del és Neaticoval próbált Little Mike mögött utazni. Aki a kanyart még jól vette, ám abból kiérve érthetetlenül visszaesett. Csak Cirrus des Aigles és Akeed Mofeed tudtak a vezető Tokei Halo ló után eredni, ám 100-zal a vége előtt csak a hongkongi tudott újítani, le is vette a japánt az élről, Soumillon pedig látva, hogy Cirrus des Aigles már nem küzdhet a győzelemért, megvárta amíg a hátulról jövők beérik, és csak akkor indított, ami pont elég volt egy célfotós harmadik helyhez.

Ez a kép a versenynap összefoglalójának is megteszi: Elöl a hongkongiak, majd a japánok, és mögöttük mindenki más
Ez a kép a versenynap összefoglalójának is megteszi:
Elöl a hongkongiak, majd a japánok, és mögöttük mindenki más

 

A házigazdák hármat nyertek, Japán egyet, a 22 fős európai különítmény pedig két-két második és harmadik hellyel zárt. A versenynapon 1 milliárd 356 millió hongkongi dollár, azaz közel 40 milliárd forint fogadási forgalmat bonyolítottak, egyedül a pályán.

Nem csak Soumillont, hanem Overdose másik korábbi lovasát, Andreas Suboricsot is láthattuk három betétfutamban - ő évek óta rendszeresen vállal lovaglást Hong Kongban. Sajnos egyikben sem kapott jó esélyű lovat, így csupán 8., 10., 12. helyekre ért velük.