A forgatás július 22-én kezdődött el és a tervek szerint folyik, csak két esős nap okozott kisebb fennakadást. Jelenleg lóversenyes jeleneteket vesznek fel a Dunakeszihez tartozó Alagon - mondta a producer, akinek nevéhez olyan korábbi filmek fűződnek, mint a Kontroll, a Dumapárbaj, a Viharsarok vagy a Hurok.

Hutlassa Tamás elmondta, hogy a lovas jelenetek rögzítése különösen kényes feladatot jelent. "A lovak bizonyos mértékig felkészíthetők a forgatásra, de alapvető természetük nem változtatható meg, így sokszor a legkisebb váratlan eseményre is megijednek és megbokrosodnak. Amikor egy több száz kilós állat megindul a milliós felszerelések és a több száz statiszta felé, az cseppet sem megnyugtató".

20150831 kincsem film 02
A Klara von Oettingen szerepét alakító Petrik Andrea és Herendi Gábor rendező
Herendi Gábor Kincsem című filmjének forgatásán a Dunakeszi repülőtéren
2015. augusztus 26-án. MTI Fotó: Kallos Bea

Kincsemet nem kevesebb, mint öt ló alakítja attól függően, hogy milyen helyzetben kell megjelennie: van olyan ló, amely versenyhelyzetben mutatja, mások pedig azokban a jelenetekben alakítják, amelyekben emberekkel vagy más állatokkal kerül kapcsolatba - mesélte a producer. A lóversenyeken játszódó jeleneteket 3-4 kamera és több kisebb speciális kamera rögzíti folyamatosan a legizgalmasabb pillanatok felvétele érdekében, a film operatőre a többszörös díjnyertes Szatmári Péter (Csapd le csacsi, Csinibaba, Dealer, Womb - Méh, Liza, a rókatündér).

A világhírű magyar csodakanca, Kincsem történetét feldolgozó romantikus kalandfilm középpontjában Blaskovich Ernő magyar nemes és Otto von Oettingen osztrák főúr küzdelme áll. Az 1870-es évek Magyarországán és Európa legendás lóversenypályáin játszódó történet mozgatórugója a szerelem. Herendi Gábor rendező (Valami Amerika, Magyar Vándor, Lora, Valami Amerika 2) legújabb filmjében az öntörvényű Blaskovich és Otto von Oettingen modern és felvilágosult lánya, Klára közötti viharos kapcsolat, valamint Kincsem páratlan pályafutása elevenedik meg.

Hutlassa Tamás elmondása szerint a szereplőválogatás teljesen lezárult, a főbb szerepeket Nagy Ervin (Blaskovich Ernő), Gáspár Tibor (Otto von Oettingen) és Petrik Andrea (Klára von Oettingen) játsszák. A versenyek felvételénél magyar filmekhez képest szokatlanul sok, napi 200-250 statisztával dolgoznak, ennél azonban sokkal több ember látszik majd a filmen az utómunkában használt CGI (Computer-Generated Imagery) technológiának köszönhetően - magyarázta, hozzátéve, hogy a díszleteket is csak részben kell megépíteni, mert a CGI-jal kiegészíthetők az utómunka során.

A producer kitért arra is, hogy bár egyes karakterek, így például Kincsem tenyésztője és tulajdonosa, Blaskovich Ernő történelmi személy, magának a történetnek 90 százaléka fikció, Kincsem nagyobb versenyeire is csak jelzésszerűen utalnak. Ezzel együtt törekedtek a korszak hiteles bemutatására, a díszletek, jelmezek megtervezésénél történészekkel is konzultáltak.
A forgatókönyvet Hegedűs Bálint (Mázli, Parkoló, Liza, a rókatündér) 2008-ban kezdte el írni, majd a végleges forgatókönyv a Magyar Nemzeti Filmalap szakmai és anyagi támogatásával, Ruttkay Zsófia (Hukkle, Taxidermia, Szabadesés) forgatókönyv-fejlesztő irányításával valósult meg.

A hazai viszonylatban kiemelkedő, 2,9 milliárd forint összköltségvetésű filmet a Filmalap 2,078 milliárd forinttal támogatta.

Hutlassa Tamás elmondása szerint a Kincsemet "minden" drágává teszi, így a korabeli díszletek, jelmezek és egyéb kellékek, a nagyszámú statiszta, a kaszkadőrök és mindenekelőtt a lovak: bérlésük, betanításuk, szállításuk, az ezt levezénylő gondozók és más szakemberek megfizetésével együtt.

20150831 kincsem film 03
Szatmári Péter operatőr (j) és Kollányi Péter segédoperatőr (b)
Herendi Gábor Kincsem című filmjének forgatásán a Dunakeszi repülőtéren
2015. augusztus 26-án. MTI Fotó: Kallos Bea

A jelenlegi forgatási etap november 6-ig tart, majd három téli forgatási nap után jövőre következhet a több mint fél évesre tervezett utómunka. A vágás már a forgatással párhuzamosan is zajlik, hiszen a tényleges utómunka megkezdéséhez ezt is lényegében le kell zárni. A film jövő év vége felé készülhet el, azt pedig a forgalmazóval való megállapodás dönti majd el, hogy még 2016-ban bemutatják, vagy áttolódik a premier 2017 elejére - magyarázta Hutlassa Tamás.

A film forgatásának fő helyszínei a dégi és a keszthelyi Festetics-kastély, az alagi lóversenypálya, valamint a bécsi Prater eredeti formájában megőrzött lóversenypályája, amely az egykori események tényleges helyszíne volt.
A filmet a külföldi piacra is szánják, hiszen a történet bárhol érhető és befogadható, igaz, a magyar nyelv némi akadályt jelenthet a terjesztésben - tette hozzá a producer.

Az első képen: A Blaskovich Ernő szerepét alakító Nagy Ervin (középen) Herendi Gábor Kincsem című filmjének forgatásán a Dunakeszi repülőterén 2015. augusztus 26-án. Balra Schneider Zoltán színművész. MTI Fotó: Kallos Bea