Dallos Gyula, a magyar lovassport örökös bajnoka gyerekekkel beszélgetett a Bács-Kiskun megyei Izsákon, a Fábián tanyán, ahol rendhagyó lovas tanórát tartottak 2014. március 4-én. Mellette Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára.

Izsák

A tanóra egyik apropója lehetett, hogy februárban döntött Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) arról, hogy 2014-ben Izsák ad otthont az idei egyesfogathajtó világbajnokságnak. A vb-re szeptember 25. és 28. között kerül sor.

Mondok József, a Bács-Kiskun megyei város polgármestere - egyszersmind a Magyar Lovas Szövetség alelnöke, a honi fogathajtó szakág első embere - azt mondta: nagy meglepetésként nem érte a hír, miután több visszalépést követően Magyarország volt az egyedüli pályázó.

"Állunk elébe az újabb kihívásnak. Meggyőződésem, hogy ez a vb mérföldköve lehet az egyesfogathajtó szakágunknak, eddig ez az egyetlen szakágunk, amely nem nyert vb-érmet. Most itt a nagy lehetőség hajtóink előtt, hazai rendezésű világbajnokságon, hazai közönség előtt akár megtörténhet az első magyar éremszerzés" - fogalmazott Mondok József.

A közlemény szerint 15 magyar fogathajtó készül a tavaszi, fábiánsebestyéni idénynyitóra, s közülük 8-9-en állhatnak majd rajthoz a szeptemberi vb-n.