Az összesen két hibátlan első fordulós pálya egyikét teljesítve egy szoros második forduló után, a második helyezett Patrice Delaveau idejénél 0.20 másodperccel jobbat lovagolva Daniel élete legnagyobb győzelmét ünnepelhette. „Hihetetlenül boldog vagyok” – mondta a német díjugrató, majd hozzátette, hogy azért nem ez volt élete legjobb összevetése, hiszen az utolsó két ugrásnál nagyon rá kellett kapcsolnia, hogy be tudja hozni Delaveauval szembeni lemaradását. „Ez eddigi pályafutásom legnagyobb sikere, nagyon elégedett vagyok!” – mosolygott.

Az első fordulóban csak két lovas – Daniel Deusser és Patrice Delaveau – tudott hibátlanul teljesíteni. Deusser lova, Evita van de Veldbalie és Delaveau lova, Lacrimoso HDC (Landjunge x Cascavelle) is fantasztikusan ugrott, és bár több hibátlan lovaglásra számítottak, ez az előrejelzés nem jött be. Nehéz volt a vonalvezetés, a legtöbb hibalehetőséget pedig a palánkot három vágtaugrásra követő oxer, majd a négy vágtaugrásra következő meredek vonal kínálta. A hibapontot itt szerzők egyike volt Steve Guerdat és Nasa (Cumano x Prince d’Elle) is, aki érthetetlen módon még meg is állt a meredeknél. A kombináció szintén sokaknak fejfájást okozott, több lovas leütötte a B elemként megépített meredeket – köztük Ben Maher és Tripple X III (Namelus R x Cantango).

Daniel Deusser - Evita van de Veldbalie
Daniel Deusser - Evita van de Veldbalie
Fotó: Peter Zachrisson - www.rgbpictures.se

A második fordulót Steve Guerdat és Nasa kezdte, akik ezúttal hibátlanul teljesítettek, de sajnos az első fordulóból már 15 hibapontot hoztak magukkal, így a 0 hibapontos második forduló ellenére a végeredményük is 15 hibapont lett. Gerco Schröder és Castelino van de Helle (Cassini I x Landgraf I) a második fordulóban is kettőt hibáztak, ezzel összességében pedig a tízes lista végére kerültek. Marcus Ehning, aki Copin van de Broy (Darco x Brownboy) nyergében az első fordulóban kettőt ütött, a másodikban hibátlanul ment. „Nyilvánvaló, hogy nagyon jó ez a ló” – nyilatkozta a hiba nélküli második fordulója után. „Nem voltam megelégedve magammal az első fordulóban, de ez már határozottan jobb volt” – mondta.

Patrice Delaveau - Lacrimoso HDC
Patrice Delaveau - Lacrimoso HDC
Fotó: Peter Zachrisson - www.rgbpictures.se

A jelenlegi Európa-bajnok, Roger Yves Bost egy nagyszerű második fordulót lovagolt, ahol tudott, ott rendkívüli izgalomban tartva a közönséget vágtaugrásokkal rövidített, 38.83 másodperces idővel végzett. Minden ugrás fent maradt, ezzel Bosty és Nippon d’Elle az első forduló során összeszedett 8 hibaponttal is átvette a vezetést. Az első helyet azonban gyorsan megszerezte tőle az őt követő Ludger Beerbaum és lova, Chaman (Baloubet du Rouet x I Love You), aki a második fordulóban hiba nélkül 38.27 másodperc alatt, az első fordulóban pedig csak 4 hibaponttal abszolválta a versenyt. „A taktikám az volt, hogy olyan gyors legyek, amennyire csak tudok” – árulta el Ludger, aki nagyon elégedett volt a második fordulójával, amely szerinte két alapvető dolgot követelt: pontosságot és gyorsaságot.

Idén a szerencse nem állt a címvédő Christian Ahlmann oldalára, aki a második fordulóban a Rolex meredekét és az utolsó oxert is leütötte, így neki és Asca Z-nek (Askari x Carthago Z) a két forduló alatt 12 hibapontot beszerezve meg kellett elégednie a nyolcadik helyezéssel. Kevin Staut és Quismy des Vaux HDC (Dollar de la Pierre X Super de Bourriere) ugyanilyen eredménnyel, de a második fordulóban jobb idővel zárt, ezzel hetedikek lettek.

Ben Maher - Tripple X III
Ben Maher - Tripple X III
Fotó: Peter Zachrisson - www.rgbpictures.se

Ezután pedig elérkezett az idő, hogy a három legjobb lovas tiszteletét tegye a stockholmi arénában. Az első fordulóból 4 hibapontot hozó, listavezető Ben Mahernek a vezető pozícióért mindenképpen kockáztatnia kellett – és ezt meg is tette. Ahol csak tudta, a rövidebb fordulót választotta, és ezzel megszületett a nap legszenzációsabb ideje. 35.91 másodperces idejével át is vette a vezetést.

Azonban Daniel és Patrice a második fordulóban is hibátlanul lovagolt – így Ben "csak" a dobogó harmadik fokára állhatott. Patrice Delaveau és Lacrimoso HDC csodálatos hibátlanja kissé a szerencsén is múlott, hiszen érintették az utolsó Rolex oxer kitörőjét. Hibátlan teljesítménye és 37.50 másodperces ideje hatalmas nyomásként nehezedett az utolsó lovasra, Daniel Deusserre, aki minden rizikót bevállalt a győzelemért, amit meg is szerzett. Négy vágtaugrással a Rolex meredek előtt Evitát az utolsó két ugrásra magasabb fokozatra kapcsolta, ez pedig elég is volt neki ahhoz, hogy 37.30 másodperces idővel ellopja Patrice Delaveautól a győzelmet. „Meg kellett próbálni, és vállalni a kockázatot. Szerencsére bejött!” – mondta Daniel győzelme után, boldogan.

Daniel Deusser és Patrice Delaveau második fordulója - rendkívül szoros küzdelem:

Eredmény >>

        1. forduló
hibapont
2. forduló
hibapont
2. forduló
idő
Pénzdíj
1. Daniel Deusser Evita van
de Veldbalie
Németország 0 0 37.30 50 000 €
2. Patrice Delaveau Lacrimoso HDC Franciaország 0 0 37.50 40 000 €
3. Ben Maher Tripple X III Nagy-Britannia 4 0 35.91 30 000 €
4. Ludger Beerbaum Chaman Németország 4 0 38.27 20 000 €
5. Roger Yves Bost Nippon d'Elle Franciaország 8 0 38.83 16 000 €
6. Marcus Ehning Copin van de Broy Németország 8 0 40.25 14 000 €
7. Kevin Staut Quismy des
Vaux HDC
Franciaország 4 8 36.55 10 000 €
8. Christian Ahlmann Asca Z Németország 4 8 39.30 8 000 €
9. Steve Guerdat Nasa Svájc 15 0 43.18 6 000 €
10. Gerco Schröder Castelino van
de Helle
Hollandia 9 8 49.23 6 000 €

Rolex IJRC Top 10 Final győztesek
Rolex IJRC Top 10 Final győztesek
Fotó: Peter Zachrisson - www.rgbpictures.se

Forrás: www.worldofshowjumping.com