A kiscsikós kancát mindig úgy helyezzük el, hogy a kiscsikó szabadon (nem lekötve) kedvére mozoghasson körülötte. Az még senkinek sem jutott eszébe, hogy a szopós csikót lekössék.

Ilyenre gondolni sem szabad, mert hiszen a csikónak, s később a lónak is acélos inakra, kidolgozott izmokra, kemény patára lesz szüksége, s ezek kialakítását csikókortól kell kezdeni.

E téren problémát csak a motorizált élet okozhat, mert a dolgozó kiscsikós kancák csikója forgalmas úton nem követheti szabadon az anyját.

Ugyanis a csikó a tovasuhanó autók után szaladna, vagy éppen elgázolnák azok. A forgalmas úton közlekedő fogat kiscsikóit anyjuk mellé kell kötni. Ezt a csikó hamar megszokja és vígan követi anyját.

A határban, a dűlőutakon azután szabadon kell engedni. Jó, ha az így tartott csikó nyakára csengőt tesznek, hogy a kanca könnyen figyelemmel kísérhesse a csikó hollétét.

A szopós csikó takarmányozása

A hobbilótartásban a kiscsikó nem okoz gondot, mindig szabadon az anyja körül lehet, csak csikóóvodát készítsünk részére, ahol kedvére zabolhat, szénázhat, így a szopóskori hozzáetetéssel tulajdonképpen három célt érünk el: gyorsítjuk a csikó fejlődését, fenntartjuk a jó erőállapotát, részben kíméljük a kancát, s egyre több táplálék felvételére tanítjuk meg a csikót, ezzel a zavartalan elválasztását készítjük elő.

A kancatejjel tökéletes tápanyag-, vitamin- és ásványianyag-ellátásban részesül a csikó.

A kancatej összetételének változása

  Fehérje Cukor Zsír Hamu Karotin A-vit.

%

100 ml tejben

mikrogramm

NE

Föcstej 20 4 1 1 14 97
Első 2 napi tejben 3 6 2,5 0,6 7 36
A szoptatás későbbi idejében 2 7 1 0,5 4-5 10-20

Ha a kanca vemhessége alatt karotinban gazdag takarmányozásban részesült, akkor a csikó megfelelő A-vitamin-készlettel jön a világra és a tejben elegendő egyéb vitamin-utánpótlást is kap. A téli csikók esetében megokolt lehet D-vitamin szükséglet kielégítésére 45 NE-t adni. Az A- és D-vitamin-injekciót inkább csak gyógyító célból használjuk. Az esetleges hiányt természetes úton előzzük meg: ehhez segít, ha a kancát jó szénával, zöld fűvel takarmányoztuk. Amelyik kanca ellés előtt a tejét folyatja, annak a csikója a föcstejben nem kap megfelelő vitamint és ellenanyagot, ezeket pótolni kell.

20180123 szopos csiko 01

A szopós csikó általában annyi liter zabot fogyaszt naponta, ahány hónapos (vagyis feleannyi kg súlyút), s az öt hónapos kori választásra tehát elfogyaszt 2,5-3 kg zabot, a pónicsikó ennek a fejadagnak a negyedét eszi meg.

Az elárvult csikó takarmányozása. Az újszülöttel akkor a legnagyobb a probléma, ha elárvul. Hasonló nehézség jelentkezhet, ha a csikó szopását nem tűri a kanca, ha beteg csecsű, ha elapadt, ha a tejét folyatja. Ilyen esetekben a föcstej pótlását is meg kell oldani.

A kancatej hígabb és édesebb, mint a tehéntej. Ezért pótláskor 6 dl tehéntejhez 4 dl forralt, majd testmelegre lehűtött vizet adjunk, s literenként 3,5 dkg porcukrot oldjunk benne. Kezdetben napi 4 liter, egy hét múlva 9-10 liter keveréket itassunk a csikóval. Nappal kétóránként, éjjel háromóránként itassuk. Életének első napjaiban 2-3 nyers tojást üssünk a csikó szájába a fehérje, a vitamin és az ásványi anyag pótlása céljából. Egy hónap után a tejkeveréket friss, lefölözött tehéntejjel helyettesíthetjük. A két és fél hónapos itatva nevelt csikó szopásszámát csökkenthetjük a fejadag emelése mellett, és a jó és bőséges abrakolást szorgalmazzuk.

Nem egyszerű az itatásos csikónevelés, ezért merült már régen fel az elárvult csikó anyjának a pótlása. A nagy ménesek, ahol több kanca ellik, úgy rendezkednek be, hogy vagy friss fejőskecskét tartanak a tömeges ellés idejére, vagy nagy tejű hidegvérű igáskancát (kancákat), s az elárvult csikókat ezek alá csapják. Ha több kanca ellik, általában akad közöttük mindig olyan bőtejű egyed, amelyik két csikót is képes felnevelni. Ezek csikaját ikresítik, a kancának pedig megemelik a tejelési pótabrakját. Ezek a természetes nevelési körülmények jelentik a legkevesebb gondot, s így a legeredményesebbek.

(Forrás: A gazdasági ló, Gazda Kiadó)