Ilyen például Belgium, Franciaország, vagy hazánknak az Alpokhoz közelebb eső, dunántúli része, valamint Somogy és Baranya vidéke.

A hidegvérű lovak általános jellemzője az erős csontozat, igen jó izmoltság ("hústípus"), dús bokaszőrzet, lassú mozgás.

Alapvetően nehéz igás munkára tenyésztették őket, a bányalótól (shetland) kezdve a rákász lovon (belga hidegvérű) és a nehéz mezőgazdasági igás lovon át az erdészetek úgynevezett "faközelítő" munkalováig.

Emellett a középkorban a nehéz páncélos lovagok hordására voltak alkalmasak és hasznosak.

Szerepük ma természetesen megváltozott. Tartják őket hobbilóként, fogatos használatra, sikerrel szerepelnek lovas rendezvényeken, bemutatókon.

Hazánkban csak a XIX. században kezdték jelentősebb számban tenyészteni a hidegvérű lovakat, elsősorban a Dunántúlon. Vas és Zala megyében alakult ki a muraközi fajta, de igazából sohasem tudott konszolidálódni.

Heterogén állomány volt, a jobb egyedek jellemzője a szép csukafej, a bottal mért körülbelül 145 cm-es marmagasság, erős vastag nyak, viszonylag kevesebb bokaszőr, izmolt, kissé csapott far.

   

A magyar hidegvérű a hazánkban tenyésztett, belga-ardenni alapokon nyugvó hidegvérű ló. A muraközinél jóval nagyobb, nehezebb, erősebb csontozatú fajta. Minden színben előfordul, jellegzetes színe a deres, ami a szürkével nem összekeverendő.

Csak felsorolásszerűen említeném meg Európa legjelentősebb hidegvérű fajtáit. Ausztria hidegvérű lova a nóri, a freibergi és a ma már inkább átmeneti típusú haflingi. Belgiumban tenyésztik a belga-ardennit, Franciaország híres hidegvérűje a percheron a boullonais és a breton.

A világ egyik legnagyobb lova a roppant jellegzetes angliai shire. Legnagyobbjai elérik a bottal mért 190 cm-t, jellemzőik a testtel arányos, nagy fej, egyenes, izmos, magasan illesztett nyak, igen dús, a szárakra húzódó bokaszőrzet, viszonylag hosszú lábak, és általában nagy jegyek. Anglia fajtája még a suffolk, Skóciáé a clydesdale.

(Forrás: Lótartás a családban, Gazda Kiadó)