A test hőmérséklete 37,5-38 °C. A csikóé egy fokkal magasabb lehet. A 40 °C feletti hőmérséklet magas lázat jelent, súlyos betegségre vall.

A ló hőmérőzése előtt a fejét egy ember megfogja és az egész mérés alatt fogva tartja. Esetleg a lábát is fel kell emelni.

Az általánosan ismert hőmérőt a farok felhúzásával fúró mozgással rézsútosan fölfelé vezetik be a végbélbe, miután olajjal vagy zsírral megsíkosították. A bevezetés a hőmérő 1/3-áig terjedjen, jó, ha a hőmérőt használat előtt a fejrészen fonállal megkötik. A hőmérőzést 5 percig kell végezni.

A ló naponta 8-10 esetben, összesen átlagosan 9-10 kg trágyát ürít, az elfogyasztott takarmány milyensége és mennyisége szerint. Vizelete zavaros, nem átlátszó, sárgásfehér színű. Napi mennyisége 8-10 liter.

Ménesi tartásban kötelező, de kistenyésztőknek is ajánlatos az újonnan vásárolt lovak karanténozása (egészségügyi elkülönítése) az előírt vizsgálatok negatív eredményéig.

Bejelentési kötelezettség alá tartozó betegségek

Az alábbiakban ismertetjük azokat a lóbetegségeket, amelyekkel gyakrabban találkozik a tenyésztő vagy a ló használója. Írásomnak nem az a célja, hogy a diagnosztizáláshoz, a gyógyításhoz adjon útmutatást, hanem az, hogy segítse az állattenyésztő munkáját és a megelőzésben tanácsot adjon. Könnyebb ugyanis megelőzni a betegséget, a bajt, mint gyógyítani. A jó tartás, a munkának megfelelő takarmányozás, a nem megerőltető munka szabályainak betartása tudja legjobban és legtartósabban fenntartani lovaink egészségét.

A 6/1981. (IV. 12.) MÉM-rendelet szerint be kell jelenteni a lovak alábbi betegségeit:

1. Fertőző kevésvérűség
2. Lépfene
3. Rühkór
4. Takonykór
5. Tenyészbénaság
6. Veszettség

Lovak fertőző kevésvérűsége

Ezt a betegséget vírus okozza. Nedves, mocsaras legelőkön szokott előfordulni. Lappangási ideje 1-4 hét, amelyet követően a vörösvérsejtek tömeges elpusztulása a jellemző. A beteg ló lázas, fáradékony, támolygó járású.
Gyógyíthatatlan betegség, amelyet az ízeltlábúak továbbközvetítenek, de gyógykezelés útján is terjedhet. Lényeges követelmény, hogy a betegséget bejelentsék és a beteg állatot, mivel gyógyíthatatlan, kiirtsák.

Lépfene

Kórokozója egy bacillus spórája, amely talajban, ásott kutak iszapjában évekig fertőzőképes marad. Lázas fertőzés, kólikás tünetek, nyak-, valamint szügytájon vizenyős daganat árulja el a betegséget. A fertőzött területre kihajtott állatokat legelőre terelés előtt vakcinázni kell.

Rühösség

A lovak rühösségét háromféle atka okozhatja. Az egyik a Sarkoptes rühösség, a bőr felhámrétegébe furakodva erősen viszkető göböket hoz létre. A szőr borzolt lesz, összecsomósodik, majd kihullik. Később összefolyó szőrtelen területek alakulnak ki. E betegség a fejen, az oldalakon, a nyakon és a faron szokott kezdődni és innen terjed a egész bőrfelületre. Az egymáshoz dörzsölődő állatok megkapják ezt a rühösséget, de a jászol, a kocsirúd, általában a kiálló tárgyak, amelyekkel a rühös lovak érintkeztek, terjeszthetik a bajt.

A rühösség másik formája a Psoroptes atka a bőr felületén élősködik. A sörényélen, a farok tövén kezdődik, e tájak szőre kusza, borzolt, a bőr megvastagszik.

A harmadik rühösség a Chorioptes rühösség a lábrühösség. Hidegvérű lovakon gyakran előfordul, a hosszú bokaszőrök elősegítik e betegséget. Bőrön élősködő atka idézi elő. A beteg lovak a bokáikat egymáshoz dörzsölik és állandóan topognak. Elhanyagolt esetekben az egész törzsre átterjedhet. A lábrühösség télen mindig súlyosabb formában jelentkezik, mint nyáron.

Az atkák peték útján szaporodnak, amelyből álca, majd vedlés után atka fejlődik. Az atkák elterjedését elősegíti a nedves istálló, a fülledt, sötét környezet. Nyáron, napfénynek kitett helyeken, száraz szellős istállóban az atka hamarosan elpusztul. Korszerű készítményekkel, ha nem súlyos esettel állunk szemben, a rühösség jól gyógyítható.

Takonykór

A légzőszervek és a bőr fekélyes megbetegedése. Nálunk nem fordul elő, csak ha esetenként behurcolják. A nyirokerek és a nyirokcsomók megduzzadnak, gyulladásba jönnek. Emberre is veszélyes betegség, ezért a malein szempróba és a vérvizsgálat elvégzése időszakonként indokolt.

Tenyészbénaság

A tenyészbénaság utoljára nálunk a második világháború alatt fordult elő. Gyakorlatilag 1945 után már járványszerűen nem jelentkezik.

A beteg mének tasakja vizenyősen beszűrődik. A hímvesszőn duzzadt apró hólyagok törnek fel, és fehér színű heget képeznek. A péraajkak hólyagosak, feltörésük után fehér színű, ún. békafoltok keletkeznek. A hasfalon, a faron csalánkiütés látható, amely tallérfolt alakban jelentkezik. Erről külső szemlélőnek is hamar feltűnik. A betegség gyógyíthatatlan, ezért a radikális módszer a tenyészbéna egyedek kiirtása.

Veszettség

Veszett rókák, kutyák, macskák harapása útján terjedő betegség. A megmart ló izgatott, ijedős, ajkát felhúzza, rekedten nyerít. Az embert is megtámadja. Torokbénulás folytán a nyála hosszú fonalakban ömlik. Bénulásos tünetek között elhullhatnak. Ha észrevesszük a harapást, a sebet alaposan fertőtlenítsük. Idejében alkalmazott védőoltás esetleg megakadályozza a veszettség kitörését.

(Forrás: A gazdasági ló, Gazda Kiadó)