Pontosabban nem csak illik, de szükségszerű is, hiszen a munkában a ló megizzad, és a szerszám alatt, legyen az nyereg vagy hám, a szőr letapadva, összeragadva szárad meg, itt ugyanis a munka közben sokkal kevésbé szellőzik a bőr, és sokkal jobban izzad, mint egyéb testrészeken.

Ennek következtében, ha a következő használat előtt ezeket a bőrfelületeket nem ápoljuk megfelelően, és az összetapadt, leragadt szőrre nyergelünk például, akkor szinte biztos, hogy nyeregtörés lesz a következmény, ami hetekre kivonja a lovat a "forgalomból", amellett gyógykezelni is kell.

20170621 lo apolasa 02

Valamikor, amikor a ló még katonai és gazdasági eszköz volt, természetes volt, hogy reggelente gondozója leápolja. Természetesen ez a fedezőménekre is vonatkozott. Lehetőleg abrakolás után, az abrakolás és a munka megkezdése közti pihenő időben történt, illetve történik helyenként ma is a lovak ápolása.

Az abrakolással egy időben nem szerencsés ápolni, mert sok ló ilyenkor nem veszi jó néven a zaklatást, és szeretnek általában egyedül enni. Előtte pedig pláne nem megy, hiszen akkor minden állat már az etetést várja.

20170621 lo apolasa 04

A lóápolás alapvető eszközei: vakaró, gyökérkefe, porkefe, rongy, patatisztító. Először az összetapadt szőrfelületeket a gyökérkefével kikeféljük, azt csak finoman nyomva a bőrre, mert sok ló, különösen a vékonyabb bőrű fajták vagy egyedek, érzékenyek, csiklandósak. A lábakon esetleg megtapadt sarat szintén a gyökérkefével távolíthatjuk el. Ezután az egész testfelületet a porkefével alaposan áttöröljük, és a porkeféből a port a vakaróba "kihúzzuk".

20170621 lo apolasa 03

A bádog vakarót lehetőleg ne használjuk közvetlenül a bőr dörzsölésére (bár ez bevett gyakorlat), mert azzal felkaparjuk azt a hámréteget, aminek szerepe a kültakaró bizonyos fokú védelme. (Különösen nem javasolt az éles marhavakarók használata!) Helyette használjuk a gumi vagy műanyag eszközöket. Ezután a szőrzetet áttöröljük egy tiszta, puha ronggyal.

A hosszú szőröket sörénykefével lehet szépen kifésülni, kíméletesen, lehetőleg minél kevesebb egészséges szőrszálat kitépve. Kiállítások, versenyek előtt lehet használni a ma már lovas boltokban kapható farok- és sörénykezelő spray-ket, amelyek segítségével a hosszú szőrök ápolás után egymástól elválva maradnak, és szép, dús hatást keltenek.

(Forrás: Lótartás a családban, Gazda Kiadó)