2018. május 23. szerda. Ma Amanda, Blanka és Jenny névnapja van.
Legtöbb patkója van: mersi lady (6269 patkó) | Top 10 »
Lovam.hu

  • VAGY

    belépés a fiókoddal:


  • VAGY

    regisztrálj az oldalon:
    *
    *
    Honey Potter:
    E-mail:
    *
    *
    *
    A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!

Címke: Lovas történet

Lovas közösségi blog

Bridget

Zsófi

Sziasztok! Régebben hoztam egy történetet, az immár be van fejezve. Most hozok egy újat, ami eléggé hosszú és még nincs befejezve, de sokkal jobb mint a régi.. :P

www.equestrian-stories.webnode.hu 

 http://www.kephost.com/images4/2012/11/1/a1_2012_11_1_kra7gdtc11.png

 egy részlet a 12. fejezetből:

 

- Mire készülsz? - nagyot nyeltem, mert erre a kérdésre nem számítottam. Mélyen a szemembe akart nézni, hogy hátha megtudja a választ. Én viszont felé sem néztem, csak a ló füleire bámulva próbáltam megfogalmazni egy értelmes választ. Végül erőt vettem magamon és ránéztem.

- Nem tudom - erre ő egy milliméterrel feljebb húzta mindkét szemöldökét, ez egyenlő volt egy nagy kérdőjellel. Kék szemeivel gyanakvóan nézett, én  pedig éreztem, hogy lassan eluralkodik rajtam a tehetetlenség. Ekkor csikorgatni kezdtem a fogaimat, és eldöntöttem, hogy nem engedem, hogy ez az ember elvigye innen Bridgetet, versenylónak. Ahogyan a képek megjelentek előttem, hogy milyen erősen fogják a fiatal állatokat az apró zsokék, a fogadások, amik hangjától megtelik az aréna. A csengő, a kapuk vészjóslóan hangos kicsapódása. Megrázkódtam, és kissé erősebben rúgtam meg szegény lovat, mint terveztem, de csak felkapta a fejét. 

 

 Itt elolvashatod, az elejétől:

http://equestrian-stories.webnode.hu/torteneteim/bridget/ 

Címkék: Lovas történet

Megtekintés: 4262 | Bővebben...


2. Fejezet - Hiábavaló próbálkozások

Zsófi

 Akkor hát itt a 2. fejezet :))

http://www.kephost.com/images4/2012/8/20/ymqo6j2mixf9dg9rawdp.jpg

 

Linda hajthatatlan volt. Fölültetett a biciklire, majd a köves úton tekertünk a szinte szomszédos lovarda felé. Nagynénémék házához különösen közel van az istálló. Kinézünk az ablakon, látjuk ahogyan a lovak a legelőn vígan rohangásznak, látjuk, ahogyan a mindennapi edzések eltelnek.

Ahogy egyre közelebb értünk a lovardához, annál jobban kezdtek mozgolódni a pillangók a gyomromban. Az ég gyönyörű kék volt, a nap enyhén sütötte hófehér arcomat.

- De csak nézni foglak - jelentettem ki határozottan, hogy barátnőm is megértse.

- Jó - kissé morcosan tovább tekert.

 

Mikor odaértünk, támasztónak használva a falat raktuk le a biciklinket. Barátnőm megragadta a kezemet és húzott volna be az istállóba.

- Én inkább innen néznélek - szóltam, majd kiültem a pálya melletti kis lócára. Az istálló fala sárgára van festve, piros cserepes teteje. Az ablakokban piros és rózsaszínű virágok dobják a sárga épületet. Egy kis szürke macska nyalakodott az ajtó előtt.

Görbe háttal ücsörögtem a kis fapadon egy ideig, majd elöntött a vágy,hogy közelebb menjek a legelő szélén ácsorgó pej herélthez. Reszketve fölálltam, a ló még csak felém sem nézett. Lassan emeltem a kezemet a ló felé, de félúton megálltam. Nem. Nem szabad egy lóhoz sem közel kerülnöm, mert aztán még fölülök rá. Megígértem a paripámnak, hogy soha semmilyen lóra nem fogok ülni rajta kívül.

Linda egy sötét pej kancán ülve vonult ki a pályára. A ló magas volt, rövidre nyírt sörénnyel, formás fejjel, izmos farral. Mikor ügetni kezdtek, csodálattal néztem a kecsesen mozgó állatot. A ló mindig lent tartotta a fejét, magasra emelte a lábait, így még gyönyörűbb volt a mozgása. Ám ez a ló a közelébe se érhet annak a csődörnek, aki annak idején megmentett.

Az a ló volt a paripa, a gyönyörűség, erő. Megráztam a fejemet. Nem gondolhatok ilyenekre, nem fogom magamat kínozni.

Mire visszatértem a földre, Linda az úgy száznegyven centis akadály felé vágtatott. A ló rángatta a fejét, gyorsulni kezdtek. Határozottan és kecsesen ugrottak, tökéletes tempóval haladva a következő akadályhoz.

Mikor az utolsó ugrást is végrehajtották, Linda leszállt a lóról, megpaskolta, majd bevezette az istállóba. Patadobogást hallottam, majd a hangok irányába néztem. Az összes ló a karám egyik végéből a másik végébe sietett. Lobogott a sörényük, szemükben égett az a soha el nem vesző vadság. A csodálattól kirázott a hideg.

Linda egyik vállán tartva a kantárt cammogott ki az istállóból.

- Na, hogy tetszett? - kérdezte mosolyogva.

- Ügyesek vagytok - dicsértem meg barátnőmet.
- Ééés... Nincs kedved fölszállni? - elnevettem magam Linda kitartásán.

- Nem - mosolyogva, de határozottan megráztam a fejemet.


2. Fejezet - Hiábavaló próbálkozások

Zsófi

 Akkor hát itt a 2. fejezet :))

http://www.kephost.com/images4/2012/8/20/ymqo6j2mixf9dg9rawdp.jpg

 

Linda hajthatatlan volt. Fölültetett a biciklire, majd a köves úton tekertünk a szinte szomszédos lovarda felé. Nagynénémék házához különösen közel van az istálló. Kinézünk az ablakon, látjuk ahogyan a lovak a legelőn vígan rohangásznak, látjuk, ahogyan a mindennapi edzések eltelnek.

Ahogy egyre közelebb értünk a lovardához, annál jobban kezdtek mozgolódni a pillangók a gyomromban. Az ég gyönyörű kék volt, a nap enyhén sütötte hófehér arcomat.

- De csak nézni foglak - jelentettem ki határozottan, hogy barátnőm is megértse.

- Jó - kissé morcosan tovább tekert.

 

Mikor odaértünk, támasztónak használva a falat raktuk le a biciklinket. Barátnőm megragadta a kezemet és húzott volna be az istállóba.

- Én inkább innen néznélek - szóltam, majd kiültem a pálya melletti kis lócára. Az istálló fala sárgára van festve, piros cserepes teteje. Az ablakokban piros és rózsaszínű virágok dobják a sárga épületet. Egy kis szürke macska nyalakodott az ajtó előtt.

Görbe háttal ücsörögtem a kis fapadon egy ideig, majd elöntött a vágy,hogy közelebb menjek a legelő szélén ácsorgó pej herélthez. Reszketve fölálltam, a ló még csak felém sem nézett. Lassan emeltem a kezemet a ló felé, de félúton megálltam. Nem. Nem szabad egy lóhoz sem közel kerülnöm, mert aztán még fölülök rá. Megígértem a paripámnak, hogy soha semmilyen lóra nem fogok ülni rajta kívül.

Linda egy sötét pej kancán ülve vonult ki a pályára. A ló magas volt, rövidre nyírt sörénnyel, formás fejjel, izmos farral. Mikor ügetni kezdtek, csodálattal néztem a kecsesen mozgó állatot. A ló mindig lent tartotta a fejét, magasra emelte a lábait, így még gyönyörűbb volt a mozgása. Ám ez a ló a közelébe se érhet annak a csődörnek, aki annak idején megmentett.

Az a ló volt a paripa, a gyönyörűség, erő. Megráztam a fejemet. Nem gondolhatok ilyenekre, nem fogom magamat kínozni.

Mire visszatértem a földre, Linda az úgy száznegyven centis akadály felé vágtatott. A ló rángatta a fejét, gyorsulni kezdtek. Határozottan és kecsesen ugrottak, tökéletes tempóval haladva a következő akadályhoz.

Mikor az utolsó ugrást is végrehajtották, Linda leszállt a lóról, megpaskolta, majd bevezette az istállóba. Patadobogást hallottam, majd a hangok irányába néztem. Az összes ló a karám egyik végéből a másik végébe sietett. Lobogott a sörényük, szemükben égett az a soha el nem vesző vadság. A csodálattól kirázott a hideg.

Linda egyik vállán tartva a kantárt cammogott ki az istállóból.

- Na, hogy tetszett? - kérdezte mosolyogva.

- Ügyesek vagytok - dicsértem meg barátnőmet.
- Ééés... Nincs kedved fölszállni? - elnevettem magam Linda kitartásán.

- Nem - mosolyogva, de határozottan megráztam a fejemet.


Lángoló nyerítés 1. Fejezet - Emlékek

Zsófi

 Sziasztok! Itt egy történetem 1. fejezete, remélem lehet ide rakni ilyesmit :D

 http://www.kephost.com/images4/2012/8/20/ymqo6j2mixf9dg9rawdp.jpg

1. Fejezet - Emlékek

 

- Éberen figyeltem, amit apa és anya beszélt egymással, mégis, alig egy szót értettem a bezárt ajtó mögött hallgatózva. A nyitott ablakon csak az éjszaka zenészei, a tücskök zengése hallatszott be. Kimásztam az ablakon, majd a bokorba érkezve, felszisszentem. Szemeimet könnyfátylon át meresztgettem. A hold vékony volt, mint egy penge. Körülnéztem, majd megláttam. Az a fekete ló volt maga a megtestesült gyönyör, a leírhatatlan erő, hihetetlen gyorsaság. Tíz évvel ez előtt történt, mégis, mintha csak tegnap lettem volna hat éves... Fölálltam az ablakpárkányra, a ló mellém állt, majd fölszálltam rá. Nyereg, kantár nélkül elindultunk. A paripa vágtatni kezdett, egészen egy nagy, füves tisztásig. A csillagok gyémántként ragyogtak a sötét, gyászoló égbolton.

- Többre nem emlékszem - fejeztem be a múltamról szóló beszámolót barátnőmnek, Lindának. A lány éberen figyelte, ahogy ezt elmeséltem.

- Reggelre apa is, anya is odavesztek a tűzben. Az a ló mentett meg engem. Nagynéném és nagybátyám fogadtak magukhoz, de mivel nem volt pénzük eltartani azt a lovat, eladták. Megfogadtam, soha nem ülök fel más lóra. Azóta vagyok ilyen mogorva és magamba forduló.

Linda elgondolkodva ült a rozoga asztal mellett és bámulta a díszes cserépben virágzó piros muskátlit.

- Még soha senkinek nem mondtam el, a pontos történéseket - mondtam magam elé bámulva. Linda már azóta a legjobb barátnőm, hogy a gimibe kerültem. A lányt láthatólag egyáltalán nem lepte meg, hogy senki sem tudja a teljes igazságot.

- Ezek szerint... - kezdte halkan, majd egyre erősebb hangon - Te nem is félsz a lovaktól! - ugrott föl hirtelen a székből.

Igen, igaza volt. Nem félek a lovaktól. Mindig ezzel a kifogással hárítottam el a lovaglási fölkéréseit. Linda nagyon jó lovas, rengeteg kupája, szalagja van a díjugratásból. A lelkem mélyén egy picit irigy is vagyok rá.

- Gyerünk - fogta meg a kezemet. - Indulás a lovardába! - Linda mosolyogva húzott volna kifelé az ajtón, de én egy tapottat sem mozdultam volna.

- Vivien - sóhajtott Linda egy jó hangosat, majd folytatta kissé nyugodtabb hangnemben.- Mégis miért gyötröd magadat? - olyan nagyra nyitotta barna szemeit, hogy egy kicsit megsajnáltam, még ha ok nélkül is.

- Mert már mondtam, nem ülök fel más lóra. Soha - a "soha" szót olyan erősen megnyomtam, hogy mintha tehetséges, eleinte színésznőnek készülő barátnőmből, látszólag kifogyott volna minden remény. Ez viszont csak a látszat.

- Jó, akkor legalább megnézni! - egy sunyi vigyor ült az arcán, amit tapasztalatból tudok, nehéz lemosni. - Tudtam én, hogy vonzódsz a lovakhoz! - A sunyi vigyor még szélesebb lett, majd Linda magával rántott, becsukta az ajtót és elindult a lovarda felé.

A történet folytatását itt is elolvashatjátok:

 http://equestrian-stories.bloglap.hu/

Folytassam??


Lángoló nyerítés 1. Fejezet - Emlékek

Zsófi

 Sziasztok! Itt egy történetem 1. fejezete, remélem lehet ide rakni ilyesmit :D

 http://www.kephost.com/images4/2012/8/20/ymqo6j2mixf9dg9rawdp.jpg

1. Fejezet - Emlékek

 

- Éberen figyeltem, amit apa és anya beszélt egymással, mégis, alig egy szót értettem a bezárt ajtó mögött hallgatózva. A nyitott ablakon csak az éjszaka zenészei, a tücskök zengése hallatszott be. Kimásztam az ablakon, majd a bokorba érkezve, felszisszentem. Szemeimet könnyfátylon át meresztgettem. A hold vékony volt, mint egy penge. Körülnéztem, majd megláttam. Az a fekete ló volt maga a megtestesült gyönyör, a leírhatatlan erő, hihetetlen gyorsaság. Tíz évvel ez előtt történt, mégis, mintha csak tegnap lettem volna hat éves... Fölálltam az ablakpárkányra, a ló mellém állt, majd fölszálltam rá. Nyereg, kantár nélkül elindultunk. A paripa vágtatni kezdett, egészen egy nagy, füves tisztásig. A csillagok gyémántként ragyogtak a sötét, gyászoló égbolton.

- Többre nem emlékszem - fejeztem be a múltamról szóló beszámolót barátnőmnek, Lindának. A lány éberen figyelte, ahogy ezt elmeséltem.

- Reggelre apa is, anya is odavesztek a tűzben. Az a ló mentett meg engem. Nagynéném és nagybátyám fogadtak magukhoz, de mivel nem volt pénzük eltartani azt a lovat, eladták. Megfogadtam, soha nem ülök fel más lóra. Azóta vagyok ilyen mogorva és magamba forduló.

Linda elgondolkodva ült a rozoga asztal mellett és bámulta a díszes cserépben virágzó piros muskátlit.

- Még soha senkinek nem mondtam el, a pontos történéseket - mondtam magam elé bámulva. Linda már azóta a legjobb barátnőm, hogy a gimibe kerültem. A lányt láthatólag egyáltalán nem lepte meg, hogy senki sem tudja a teljes igazságot.

- Ezek szerint... - kezdte halkan, majd egyre erősebb hangon - Te nem is félsz a lovaktól! - ugrott föl hirtelen a székből.

Igen, igaza volt. Nem félek a lovaktól. Mindig ezzel a kifogással hárítottam el a lovaglási fölkéréseit. Linda nagyon jó lovas, rengeteg kupája, szalagja van a díjugratásból. A lelkem mélyén egy picit irigy is vagyok rá.

- Gyerünk - fogta meg a kezemet. - Indulás a lovardába! - Linda mosolyogva húzott volna kifelé az ajtón, de én egy tapottat sem mozdultam volna.

- Vivien - sóhajtott Linda egy jó hangosat, majd folytatta kissé nyugodtabb hangnemben.- Mégis miért gyötröd magadat? - olyan nagyra nyitotta barna szemeit, hogy egy kicsit megsajnáltam, még ha ok nélkül is.

- Mert már mondtam, nem ülök fel más lóra. Soha - a "soha" szót olyan erősen megnyomtam, hogy mintha tehetséges, eleinte színésznőnek készülő barátnőmből, látszólag kifogyott volna minden remény. Ez viszont csak a látszat.

- Jó, akkor legalább megnézni! - egy sunyi vigyor ült az arcán, amit tapasztalatból tudok, nehéz lemosni. - Tudtam én, hogy vonzódsz a lovakhoz! - A sunyi vigyor még szélesebb lett, majd Linda magával rántott, becsukta az ajtót és elindult a lovarda felé.

A történet folytatását itt is elolvashatjátok:

 http://equestrian-stories.bloglap.hu/

Folytassam??


Történetek. ;-)

Klaudia
Sziasztok!

Biztosan hallottatok lovas edzőtöktől, barátaitoktól,  ismerőseitektől izgalmas, vicces, eseménydús lóval, lovassal kapcsolódó történeteket. De írhattok dermesztő, szomorú történeteket is, hogy okuljunk, tanuljunk belőle. ;-)

Ha van egy kis időtök vagy éppen unatkoztok akkor írjátok ide le. ;-)

Kíváncsian várom a komikat ezzel a témával kapcsolatban. ;-)

(Az 1. kommentár után én is írok egy jó kis történetet, amiből lehet okulni.;-) És egyes történetekhez például lehet véleményeket is írni. ;-) Így aztán nektek köszönhetően nem fogunk unatkozni.;-)

Történetek. ;-)

Klaudia
Sziasztok!

Biztosan hallottatok lovas edzőtöktől, barátaitoktól,  ismerőseitektől izgalmas, vicces, eseménydús lóval, lovassal kapcsolódó történeteket. De írhattok dermesztő, szomorú történeteket is, hogy okuljunk, tanuljunk belőle. ;-)

Ha van egy kis időtök vagy éppen unatkoztok akkor írjátok ide le. ;-)

Kíváncsian várom a komikat ezzel a témával kapcsolatban. ;-)

(Az 1. kommentár után én is írok egy jó kis történetet, amiből lehet okulni.;-) És egyes történetekhez például lehet véleményeket is írni. ;-) Így aztán nektek köszönhetően nem fogunk unatkozni.;-)

Garancsliget Lovarda

Kelemen Ilona

Nem is annyira reklámképpen, mint inkább hálám jeléül írom ezt a pár gondolatot...

 Mióta lovak közelében vagyok, rengeteg helyen megfordultam már, láttam jó és kevésbé jó helyeket, lovardákat, bértartó istállókat. Jellemző ránk emberekre, hogy többet és könnyebben írunk negatív tapasztalásainkról, én most mégis másképp teszek.

2010 nyarának végén költöztünk lovammal, Tilalmassal a piliscsabai Garancsliget Lovardába. Mindketten nehéz helyzetben voltunk. Tilinek még ez év tavaszán (március közepe) egy "ménes baleset" -nevezzük így- következtében patacsont repedése lett a jobb első lábán, azóta is rengeteg figyelmet igényelt és természetesen speciális körülményeket, én viszont új munkahelyem miatt nem tudtam már naponta gondozni őt. Augusztus végén költöztünk, ekkorra érte el a gyógyulás azt a szintet, hogy a lovamat a legkisebb kockázattal szállíthassam.

Igényeink a következőek voltak:
Olyan helyre volt szükség, ahol napi 24órában számíthatok valakire, ahol az 5 hónapja tartó box-fogság  mellett -ami extra adag szalmával jár- naponta kézen sétáltatják Tilit 10-15percet, személyre szabottan etetik, odafigyelnek arra, hogy megkapja a kiegészítőket az abrakjába, naponta tisztán tartják a patáit, és mindezek mellett persze a lehető legjobb minőséget kapja mindenből.

Az azóta eltelt 5 hónapban Tili felépült, másfél hónapja naponta karámban van, ráadásul barátot is talált, ami eddig mindenhol problémás volt. Néhány hete már lovagolni is tudom, persze csak fokozatosan lehet újra munkába állítani, de minden nagyon ígéretesen alakul annak ellenére, hogy a mai napig is csak hétvégente láthatom a lovam. Úgy érzem, ha nem kapnék ennyi segítséget a lovardától, most nem tartanánk itt! Talán a közelében sem járnánk annak, hogy Tili nap mint nap játszhasson egy baráttal, vagy épp egy dombon felfelé vágtázzon maximális átéléssel. Talán sosem fogom tudni mindezt meghálálni azoknak, akik ebben segítettek és segítenek a mai napig is!

 

Dr. Bába András állatorvos csapata (Dr. Boros Bálint különösképpen), Beck Judit lovardavezető és Imi a lovász azok, akik mindenképpen leköteleztek egy életre.

 

Köszönök Nektek mindent!!!!!  

 

( Információk a lovardáról:  Garancsliget Lovarda )


Garancsliget Lovarda

Kelemen Ilona

Nem is annyira reklámképpen, mint inkább hálám jeléül írom ezt a pár gondolatot...

 Mióta lovak közelében vagyok, rengeteg helyen megfordultam már, láttam jó és kevésbé jó helyeket, lovardákat, bértartó istállókat. Jellemző ránk emberekre, hogy többet és könnyebben írunk negatív tapasztalásainkról, én most mégis másképp teszek.

2010 nyarának végén költöztünk lovammal, Tilalmassal a piliscsabai Garancsliget Lovardába. Mindketten nehéz helyzetben voltunk. Tilinek még ez év tavaszán (március közepe) egy "ménes baleset" -nevezzük így- következtében patacsont repedése lett a jobb első lábán, azóta is rengeteg figyelmet igényelt és természetesen speciális körülményeket, én viszont új munkahelyem miatt nem tudtam már naponta gondozni őt. Augusztus végén költöztünk, ekkorra érte el a gyógyulás azt a szintet, hogy a lovamat a legkisebb kockázattal szállíthassam.

Igényeink a következőek voltak:
Olyan helyre volt szükség, ahol napi 24órában számíthatok valakire, ahol az 5 hónapja tartó box-fogság  mellett -ami extra adag szalmával jár- naponta kézen sétáltatják Tilit 10-15percet, személyre szabottan etetik, odafigyelnek arra, hogy megkapja a kiegészítőket az abrakjába, naponta tisztán tartják a patáit, és mindezek mellett persze a lehető legjobb minőséget kapja mindenből.

Az azóta eltelt 5 hónapban Tili felépült, másfél hónapja naponta karámban van, ráadásul barátot is talált, ami eddig mindenhol problémás volt. Néhány hete már lovagolni is tudom, persze csak fokozatosan lehet újra munkába állítani, de minden nagyon ígéretesen alakul annak ellenére, hogy a mai napig is csak hétvégente láthatom a lovam. Úgy érzem, ha nem kapnék ennyi segítséget a lovardától, most nem tartanánk itt! Talán a közelében sem járnánk annak, hogy Tili nap mint nap játszhasson egy baráttal, vagy épp egy dombon felfelé vágtázzon maximális átéléssel. Talán sosem fogom tudni mindezt meghálálni azoknak, akik ebben segítettek és segítenek a mai napig is!

 

Dr. Bába András állatorvos csapata (Dr. Boros Bálint különösképpen), Beck Judit lovardavezető és Imi a lovász azok, akik mindenképpen leköteleztek egy életre.

 

Köszönök Nektek mindent!!!!!  

 

( Információk a lovardáról:  Garancsliget Lovarda )